MÁV: hatmilliárdos megrendelés, pályáztatás nélkül?

2002.08.05. 19:32
Hatmilliárd forint árbevételt és négy évre biztos munkát jelentő megrendeléstől esett el három hazai járműjavító, mert a MÁV Rt. előző vezetése az utolsó pillanatban olyan magáncéget bízott meg háromszáz vasúti kocsi gyártásával, amelyik nem is indult a korábban kiírt pályázaton - közölte hétfőn az MSZP Hajdú-Bihar megyei elnöke.
Juhászné Lévai Katalin információi szerint a MÁV volt vezetői annak ellenére döntöttek a magáncég mellett, hogy a pályázati kiírás szerint "előnyben kell részesíteni azokat a pályázókat, amelyek MÁV-tulajdonú cégek munkavállalóit foglalkoztatják".

Könnyen nyert

Zágonyi Imre, a MÁV Debreceni Járműjavító Kft. felügyelő bizottságának - az üzemi tanács által delegált - tagja elmondta, hogy a MÁV Rt. két éve meghívásos pályázatot írt ki 300 darab négytengelyes, eltolható oldalfalú vasúti kocsi gyártására. A Debreceni Járműjavító Kft., a miskolci MÁV-Tiszavas Járműjavító Kft. és a szombathelyi Vasjármű Kft. konzorciumot hozott létre, és úgy vett részt a pályázatban.

A konzorciumon kívül még két cég vett részt a pályázaton, amelyet a MÁV vezetése ez év április 29-én eredménytelennek nyilvánított, és bejelentette, hogy további tárgyalásokat folytat a pályázatokat benyújtókkal, de más cégeket nem von be az eljárásba. Zágonyi Imre elmondta azt is, hogy a MÁV Debreceni Járműjavító Kft. ez év július 12-én - a konzorcium vezetőjeként - a kiírásnak mindenben megfelelő ajánlatot adott a MÁV árufuvarozási szakigazgatóságnak, megfelelő bankgaranciával. Július 31-én szereztek tudomást arról, hogy egy konkurens cég - amely korábban nem is pályázott - lett a pályázat nyertese. Zágonyi Imre tájékoztatása szerint ezt a MÁV Rt. illetékesei is megerősítették.

Elbocsátások várhatóak a debreceni járműjavítóban?

Zágonyi Imre egyébként olyan információkkal rendelkezik, hogy a vasúti kocsik legyártására a MÁV vezetése a Dunavagon Kft.-vel kötött szerződést. A Dunavagon Romániában kívánja legyártatni a kocsikat egy amerikai tulajdonú üzemben. A szakember szerint azért is érthetetlen ez az eljárás, mert Miskolc és Debrecen is többéves szakmai tapasztalattal rendelkezik az ilyen típusú kocsik gyártásában. Miskolcon az elmúlt években jelentős beruházást hajtottak végre ilyen kocsik gyártásához, Debrecen helyzete pedig a jövőben szinte menthetetlen lesz e nélkül a munka nélkül.

A MÁV megbízása híján csak a debreceni járműjavítóban legalább 300-400 ember veszítheti el jövőre a munkahelyét - tette hozzá Zágonyi Imre -, de a konzorciumba tömörült három céget tekintve akár ezer munkahely is veszélybe kerülhet. Juhászné Lévai Katalin, az MSZP hajdú-bihari elnöke bejelentette, a MÁV Rt. új vezetésénél kezdeményezik a döntés felülvizsgálatát, és levélben tájékoztatják a történtekről Csillag István gazdasági és közlekedési minisztert, illetve Keller Lászlót, a közpénzek felhasználását ellenőrző politikai államtitkárt.