Előkerült a hevesi átszavazó fideszes

Ambrus Zoltán fideszes képviselő február végén a Heves megyei közgyűlésben szavazatával a szocialista Sós Tamás elnökké választását támogatta. Ambrus ezután eltűnt a nyilvánosság elől, a Népszabadság szombaton megszólaltatta őt.

Több mint két hete tűnt el a nyilvánosság elől Ambrus Zoltán volt fideszes képviselő, miután kizárását megelőzve kilépett a Heves megyei közgyűlés Fidesz-frakciójából, és szavazatával az MSZP-s Sós Tamás elnökké választását támogatta. A Népszabadság szombaton keresésére indult és sikerrel járt.

A függetlenné vált képviselő a lapnak elmondta, hogy elmegy a megyei közgyűlés legközelebbi, március végi ülésére, mikor a bizottsági posztokról döntenek. „Örökké nem bujkálhatok. A lelkiismeretem tiszta” – fogalmazott Ambrus Zoltán. Elmondta azt is, hogy a botrány kitörése után feleségével és három gyerekével elment néhány napra, hogy kivárják, míg lenyugodnak a kedélyek, hiszen több fenyegetést is kapott, háza előtt tüntetők jelentek meg.

Átszavazását azzal indokolta, hogy egy új választás nagyon sok pénzbe került volna, és neki fontosabb, hogy a szűkös költségvetés mellett a hevesi intézmények működőképesek maradjanak. Emellett Ambrusnak nincsen kifogása Sós Tamás személye ellen.

Kitért arra is, hogy bár hivatalosan nem közölték vele, de hallotta, hogy a Fideszben háttérbeszélgetések folytak a hatvani térség listás helyeiről. Ennek oka szerinte, hogy a tavalyi parlamenti választásokon ebben a körzetben rosszul szerepelt a jobboldal. A kialakult helyzetről Ambrus levelet írt Orbán Viktornak, valamint a régió és a megye fideszes vezetőinek, megkeresésre egyelőre nem érkezett válasz.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31