Ismét a Fidesz áll nyerésre

A február eleji Marketing Centrum felmérés azt jelezte, hogy januárban a kormánypártok, ha csak egy hajszálnyival is, de megelőzték az ellenzéket. A március elején lezárult felmérés szerint viszont februárban visszavette a vezetést a Fidesz.
Az MSZP támogatottsága ebben a választási ciklusban mindvégig lényegesen képlékenyebbnek bizonyult, mint a Fideszé, olvasható a Marketing Centrum kedden publikált elemzésében. Mint írják, a Marketing Centrum tavaly október eleje óta összesen 6 felmérést készített a pártok támogatottságáról, és ebben az időszakban az összes megkérdezett körében a Fidesz támogatottsága 34 és 38 százalék között, az MSZP támogatottsága viszont 25 és 34 százalék között ingadozott.

Az adatok szerint az MSZP támogatottságának változása a leginkább nem a Fidesz támogatottságával, hanem azok arányával van szinkronban, akik több keresztkérdés után sem tudják, vagy akarják megnevezni a kedvenc pártjukat. A Marketing Centrum szerint van körülbelül 400 ezer olyan állampolgár, aki az MSZP-t preferálja, ha éppen jól megy a kormány szekere, ha viszont van valami gond, akkor elbizonytalanodik.

Legutóbb a december 5-i kettős népszavazás kampányidőszakában jelzett számottevőnek tekinthető elbizonytalanodást a nagyobbik kormánypárt táborában a Marketing Centrum, a mostani csökkenést pedig valószínűleg a február közepe óta folyamatosan zajló gazda-demonstrációknak tulajdoníthatják.

A legutóbbi felmérés óta a Fideszt kedvelők aránya 3 százalékkal bővült, az MSZP híveinek aránya pedig 6 százalékkal csökkent. Ez utóbbi változás jelentősebb, mint a becslések bizonytalansága. Január és február eleje között a politika iránt nagyon érdeklődők körében nyert a leginkább teret az MSZP a Fidesszel szemben, most viszont azok körében a legnagyobb a Fidesz előnye, akiket közepesen érdekel a politika.

A választási részvételi valószínűséggel súlyozott pártpreferenciákat nézve a Fidesz ismét nyerésre áll a "most vasárnapi" hipotetikus parlamenti választáson. A Maeketing Centrum felmérése szerint - a részvételi hajlandósággal súlyozva - a Fidesznek 44, az MSZP-nek 32, az SZDSZ-nek 4, az MDF-nek pedig 2 százalékos a támogatottsága.

Módszertan
A kutatások során minden hónapban 1200-1200, országszerte véletlenszerűen kiválasztott felnőtt válaszolt a kérdésekre. A legutóbbi felmérés 2005. február 24. és március 1. között készült. A véletlen mintavételi eljárás miatt a társadalmi-demográfiai jellemzők eloszlása kismértékben eltér a valós arányoktól. Ezt az adatfeldolgozás során - a KSH 2001-es népszámlálása alapján - több szempontos súlyozással korrigálják. A súlyozás után az alapbecslések bizonytalansága kisebb, mint plusz-mínusz 3-4 százalék.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25