Megkétszerezte vezető pozícióit a parlamentben az MDF

Az MDF megkétszerezte az előző ciklushoz képest bizottsági elnöki és alelnöki pozícóit, így a párt képviselőcsoportja elégedetten nyugtázta keddi frakcióülésén a bizottsági helyekről született négypárti megállapodást. A 24 MDF-es képviselő összesen 44 bizottsági helyet kapott, ami azt jelenti, hogy a képviselők többsége két bizottságnak is tagja lesz. Az MDF frakciója a Mikszáth Kálmán téri Piarista Gimnáziumban tartandó misén készül fel lelkileg a parlament alakuló ülésére.
Az MDF elégedett a parlamenti helyek elosztásáról született négypárti megállapodással, mert az előző ciklushoz képest duplájára növelték vezető pozíciók arányát - közölte a képviselőcsoport ülése után Balsai István frakcióvezető. Míg a korábbi négy évben egy bizottsági elnököt, addig a szerdán összeülő parlamentben már két grémium vezetését bízták a demokrata fórum képviselőjére. Hende Csaba, eddigi igazságügyi államtitkár a foglalkoztatási bizottságot vezeti majd, míg Szászfalvi László, az emberi jogi testület elnöki székébe ülhet.

Az MDF bizottsági alelnöki posztjai is megduplázódtak, hiszen három helyett hat alelnököt jelölhetnek. Balsai István jelezte, mivel a hatályos törvények szerint kormánytagok nem lehetnek parlamenti tisztségviselők, ezért az MDF vezető politikusai csak a Medgyessy-kormány hivatalbalépése után foglalják el helyüket. Így amíg ügyvezetőként műáködik az Orbán-kabinet nem lesz a parlament gyakorló alelnöke Dávid Ibolya, és Boross Imre, illetve Hende Csaba sem foglalja el új posztját. A 24 MDF-es képviselő összesen 44 bizottsági helyet kapott, ami azt jelenti, hogy a képviselők tüöbbsége két bizottságnak is tagja lesz.

Misén készülnek föl lelkileg az alakuló ülésre

Az MDF frakciója a Mikszáth Kálmán téri Piarista Gimnáziumban kedden tartandó misén készül fel lelkileg a parlament alakuló ülésére - ismertette a frakcióvezető.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19