MDF-Fidesz: közeledtek az álláspontok

2001.07.20. 22:02
Augusztus 31-éig kész megegyezni a Fidesszel az MDF, ha teljesíti a vezető kormánypárt a fórum három feltételét. Az MDF kikötötte, hogy minden megyében jelen kíván lenni, meg kívánja tartani a legutóbbi választáson győztes körzeteit, valamint ragaszkodik ahhoz, hogy a csatolt lista nevében a párt neve is szerepeljen. Ha eddig az időpontig nem jön össze a kompromisszum az MDF önállóan készül a következő választásokra.
Látszólag nem engedett eddigi ajánlatából a Magyar Demokrata Fórum, amikor az országos választmány kikötötte: minden megyében jelen kíván lenni legalább egy jelölttel, minden nyertes körzetét meg akarja tartani, valamint ragaszkodik ahhoz, hogy a listát Fidesz-MDF közös listának nevezzék. A gyakorlatban azonban ez elmozdulást jelenthet a korábbi állásponthoz képest, hiszen a demokrata fórum 16 képviselője tizenegy megyét, valamint Budapestet eleve lefedi. Ez pedig azt jelenti, hogy rajtuk kívül akár beéri plusz nyolc képviselőjelölttel az MDF, vagyis összesen 24 közös jelölttel. Ez pedig összességében megfelel a Fidesz legutóbbi ajánlatának. Ismeretes, a demokrata fórum korábban 44 közös jelöltre tartott igényt, míg a Fidesz első körben ennek épp a felét tartotta reálisnak.

Ha augusztus 31-éig nem sikerülne az MDF-nek megállapodnia a Fidesszel, akkor a párt önállóan készül a választásokra - ismertette a párt választmányának kétharmados többséggel elfogadott határozatát Dávid Ibolya pártelnök. A Fidesz és az MDF első embere egyébként pénteken is tárgyalt, ahol a felek egyetértettek abban, érdemes folytatni a megbeszéléseket. Dávid Ibolya, a határozatot bölcs döntésnek nevezte, hozzátéve, hogy a három feltétel nem ultimátumszerű deklaráció, hanem olyan javaslat, ami elég mozgásteret ad a tárgyalások folytatáshoz. Az MDF elnöke úgy vélte, mostani ajánlatuk nem sokban különbözik a Fidesz javaslatától.

Vita arról a két egyéni körzetről lehet, melyek jelenlegi képviselője Csapody Miklós és Herényi Károly. Ezeket a helyeket ugyanis a Fidesz már elígérte a Magyar Kereszténydemokrata Szövetségnek, és Deutsch Tamás csütörtöki tájékoztatóján úgy látta: ezen már nem változtathatnak. Ugyanakkor az is kétséges, hogy a vezető kormánypárt hajlandó-e 24 befutó helyet átengedni a legkisebbik koalíciós pártnak.

Dávid Ibolya a választmány ülése utáni tájékoztatóján hangsúlyozta: az MDF érdeke, hogy a polgári erők hatalmon maradjanak, és érdekelt abban, hogy a technikai feltételek elfogadása után érdemi dolgokról, a két párt választási programjáról induljanak meg a tárgyalások. Az MDF elnöke hangsúlyozta: ezek a feltételek nem azt jelentik, hogy a demokrata fórum ragaszkodik a képviselői székekhez, hanem azt, hogy egy olyan képviselőcsoportot szeretne a parlamentben 2002 után, amely megkerülhetetlen, amely képviseli az MDF stílusát, értékrendjét és érvényesíteni tudja a koalíciós kontrollt, ami a polgári demokráciákban elkerülhetetlen.

Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke az MTI-nek eljuttatott nyilatkozatában leszögezte: a Fidesz eddig is nyitott volt, és továbbra is nyitott marad a legszorosabb együttműködésre az MDF-fel. "Az MDF-fel a közös jelöltek és lista állításáról folytatott tárgyalások jól haladnak" - reagált az választmányi döntésre Pokorni.