Dávid Ibolya: a fű vezet a 'nehézdrogokhoz'

A Magyar Demokrata Fórum szerint a parlamenti többség által elfogadott, kábítószerekkel kapcsolatos új Btk.-szabályozás az egész rendori eljárást nevetségessé teszi. Ezt Dávid Ibolya, az MDF elnöke, volt igazságügy-miniszter nyilatkozta hétfőn az MTI-nek.
- Az MDF módosító indítványával azt kívánta elérni, hogy mindenkire, aki csekély (mennyiségű) kábítószerrel kapcsolatban követ el bűncselekményt, vonatkozzék az a szabály, hogy csak kétévente egyszer élhessen azzal a lehetőséggel, hogy ne induljon ellene eljárás, hanem helyette egy magatartási előírással élhessen, és mentesüljön a büntetés alól - mondta a politikus.

Hozzáfűzte: a Ház nem szavazta meg javaslatukat, ezért nem büntethető a személy, akárhányszor érik tetten a kábítószer fogyasztása, másnak átadása, termesztése miatt, mert mindig mondhatja, hogy ő a magatartási szabályokat akarja betartani. Tehát korlátlanul, akár éveken évtizedeken keresztül hivatkozhat erre a szabályra.

Dávid Ibolya kifejtette: ha az elkövető a rendorségen kitölt egy nyomtatványt, amely szerint egészségügyi okból kéri az úgynevezett elterelést, nem indul ellene eljárás, ez eddig is így volt. A másik nyomtatvány viszont arról szól, hogy be fogja tartani azokat a szabályokat, amelyeket előírtak, és ezzel automatikusan jár neki a büntetlenség.

Minden nehézdrogos így kezdte

- Ez az, ami miatt álságos az egész szabályozás, mert éppen a fiatal társadalmi réteget szólítja meg, és azt üzeni, nem baj, bocsánatos bűn, ha egyszer-kétszer kipróbálja a kábítószert, pedig minden nehézdrogos úgy kezdte, hogy elszívott egy marihuánás cigarettát - fogalmazott Dávid Ibolya.

Szerinte az eloző szabályozás egyértelműen megüzente: aki kábítószerhez nyúl, az bűncselekményt követ el. - Ma nincs ilyen világos üzenet, ezért álságos a jogszabály, amely szerint ez bocsánatos bűn. Ha egyszer-kétszer lebukik valaki, elmegy a rendőrségre, és kitölti a formanyomtatványt - mondta a volt igazságügy-miniszter.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19