Nem érti az Európai Néppárt az MDF álláspontját

2006.04.11. 16:18
Az Európai Néppártban (EPP) nem igazán értik, miért nem akar az MDF részt venni annak a lehetőségnek a megragadásában, hogy Magyarországon a két parlamentbe kerülő jobboldali párt összefogásával a jobboldali értékeket valló kormány jöhetne létre.

Jelezte, az európai pártalakulat nem akar beavatkozni a magyar belügyekbe, pártegyeztetésekbe, így nem is közvetít a két párt között. Ugyanakkor mindkét érintett erőt tájékoztatták arról, mi az EPP álláspontja, mondta Antonio López-Isturiz, a mind a Fidesz-MPSZ-t, mind az MDF-et tagjai közé soroló EPP főtitkára kedden Brüsszelben. Elmondta, a szövetség nagyon fontosnak tartja Magyarországot, és arra bátorítja tagpártjait, hogy alkossanak koalíciót a többség megszerzésének érdekében.

Mint mondta, a néppárt természetesen abban érdekelt, hogy a tagjai kormányozzanak, és minél több országban működjön az EPP közös értékei alapján dolgozó kabinet. Azon vannak, hogy minden tagpártjukat meggyőzzék ennek jelentőségéről.

Csodálatos lehetőség

López-Isturiz csodálatos lehetőségnek nevezte, hogy a második választási fordulóban esetleg konzervatív kormány alakulhat Magyarországon. Úgy vélte, ennek kihasználására a hasonló értékeket osztó minden pártnak meg kellene tennie a tőle telhetőt.

Az első választási forduló után az MDF vezetése többször egyértelművé tette: kitartanak amellett, hogy nem fogják hatalomra segíteni Orbán Viktor Fidesz-MPSZ-elnököt, és nem fognak asszisztálni Gyurcsány Ferenc kormányalakításához sem.