Az ellenzék nem ilyen múltfeltárást akart

Az ellenzéki politikusok egy csoportja, főként a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület tagjai másképp képzelik el a múltfeltárást, és egy közleményükben bírálták a Mécs-bizottság eddigi munkáját. Bod Péter Ákos volt pénzügyminiszter az Indexnek azt mondta, egyetértenek azzal, hogy hozzák nyilvánosságra a közszereplők előéletének fontos momentumait, de ezt ne a szerintük szakmailag alkalmatlan Mécs-bizottság tegye, hanem az átvilágító bírák.
"Kétséges jogállású vizsgálóbizottság keretében pártpolitikusok értékelik a más nézetű és pártállású volt kormánytagok előéletét" - tartalmazza az Antall- illetve az Orbán-kormány több minisztere, államtitkára által aláírt közlemény, mely élesen bírálja a volt és jelenlegi kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló Mécs-bizottság eddigi munkáját. A közleményben a szerzők meghatározzák, hogy milyen eljárást igényelnek, mely szerintük egyszerre garantálja a törvényességet, és a nyilvánosságot is.

Új eljárásmódot szorgalmaznak

Az aláírók szerint "a tisztánlátást nem segíti az, ahogyan a pártállam viszonyai között összehordott állambiztonsági adatok között politikusok szemezgetnek, minősítenek másokat, szivárogtatnak ki híreket".

Bod Péter Ákos volt pénzügyminiszter, a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület alelnöke az Indexnek elmondta: a történtek megmutatták, hogy alkotmányosan kielégítő eljárásmódra van szükség, mert ami most történik, az nem ilyen. - Tisztelem az informatikus végzettségű Mécs urat, de az általa irányított bizottság szakmailag alkalmatlan a közszereplők előéletének feltárására.

Mádl támogatására is számítanak

- E feladatra az átvilágító bírák alkalmasak: szaktudásuk és tekintélyük birtokában döntéseikkel eloszlathatják a kételyeket és találgatásokat - mondta Bod Péter Ákos, aki úgy véli, Mádl Ferenc köztársasági elnök ezzel kapcsolatos legutóbbi nyilatkozata is "ebbe az irányba mutat". Ugyanakkor Mécs Imre korábban közölte, a bizottság nyilvánosságra kívánja hozni a Mádl Ferencről esetleg felbukkanó adatokat.

"Megértjük azokat, akik a Mécs Imre országgyűlési képviselő által vezetett vizsgálóbizottságnak annak alkotmányjogi gyengéi és pártpolitikai jellege miatt nem adnak felhatalmazást velük kapcsolatos adatok nyilvánosságra hozására. Osztjuk jogi és erkölcsi aggályaikat. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy az emberi méltóság politikai játszmák áldozatává váljon" - áll a nyilatkozat végén.

Az aláírók között van: Bod Péter Ákos, Martonyi János, Jeszenszky Géza, Granasztói György, Kövér László, Latorcai János, Várhegyi Attila, Balsai István.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19