Medgyessy nem költözik

Medgyessy Péter miniszterelnökként nem akar beköltözni egyetlen állami rezidenciába sem, hanem saját lakásában kíván maradni - értesült a Népszabadság. A mindenkori miniszterelnök védelmét ellátó Köztársasági Őrezrednek komoly fejtörést okozhat, amennyiben Medgyessy Péter nem kíván állami rezidenciába beköltözni.
A Fidesz tervei szerint a felújított Sándor-palota épülete adott volna otthont a miniszterelnökségnek, felelevenítve a történelmi hagyományt: 1867 és 1944 között itt működött a miniszterelnökség. Összesen 2,2 milliárd forintot költöttek az épület felújítására, korszerűsítésére, berendezésére. Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt ugyanakkor többször hangoztatta, hogy az MSZP, győzelme esetén nem költözik be a Sándor-palotába. A szocialisták, mint arról korábban az Index is beszámolt, kormányra kerülésük után valószínűleg pályázatot írnak ki az épület kulturális célú hasznosítására.

Egyelőre nem kell kiköltözni a Béla király úti rezidenciából

Nemrégiben ugyanakkor elkelt a közjogi méltóságok jelenlegi lakhelyéül szolgáló Béla király úti rezidencia-központ. Ezt a Magyar Fejlesztési Bank vásárolta meg mintegy 3,7 milliárd forintért, és lakóparkot építene a területen - értesült a napilap. Az ingatlan eladásáról még másfél évvel ezelőtt döntött a kormány, mert a három villa és az ötvenszobás szálloda elavult, még a Rákosi-rendszerben épült.

A kancellárián a lapnak elmondták, a korábbi tervekben az szerepelt, hogy a rezidencia-központ eladásából befolyó pénzből három állami ingatlant újítanak fel a közjogi méltóságoknak. A három kijelölt épületből egyedül a Művész utcai villa renoválását kezdték meg, ami hamarosan be is fejeződik. További funkciója azonban kérdéses, ha Medgyessy Péter nem kíván a rezidenciába költözni. Mádl Ferenc államfő és a mindenkori házelnök elhelyezését is meg kell oldani, de az sem kizárt, hogy a Béla király úton maradhatnak, mert az MFB-vel kötött szerződésben nincs határidő megjelölve az ingatlanegyüttes átadásra. Másrészt az állam vissza is bérelheti a területet az MFB-től.

Nehezen védhető Medgyessy lakása

A mindenkori miniszterelnök védelmét ellátó Köztársasági Őrezrednek komoly fejtörést okozhat, amennyiben Medgyessy Péter nem kíván állami rezidenciába beköltözni. A kormányfő lakhelyét ugyanis nemcsak testőrök védik éjjel-nappal, hanem ipari kamerákkal, különleges technikai felszerelésekkel próbálják megakadályozni, hogy illetéktelenek hatolhassanak be lakásába.

A rendszerváltást követően a budapesti XII. kerületi Művész utcában található egykori Karády-villát jelölték ki a mindenkori miniszterelnök lakhelyéül. Itt lakott Antall József és Horn Gyula is, bár a szocialista miniszterelnök csak hosszas tanakodás után, biztonsági megfontolásokból költözött be az épületbe. Orbán Viktor kormányfővé választása után azonban nem a Művész utcai villában, hanem a szintén a XII. kerületben lévő Béla király úti rezidencia-központ egyik vendégházában lakott.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19