Medgyessy leszerelési parancsa a Magyar Nemzetnél

A Magyar Nemzet szerdai számban ismét közöl egy a miniszterelnök titkosszolgálati múltjára vonatkozó dokumentummásolatot. A Horváth István, volt belügyminiszter által aláírt parancs szerint 1982. december 31-ével rendelték el a D-209-es rendőrtiszt szolgálati viszonyának megszüntetését. A másolat minden bizonnyal része annak a dokumentumcsomagnak, amelyet Kiss Elemér adott át a testületnek, és amelyet eddig a titkosítás feloldatlansága miatt nem hoztak nyilvánosságra.
Az Index érdeklődésére kedden Balogh László, a bizottság elnöke még nem tudott pontos időpontot megjelölni azzal kapcsolatban, hogy mikor hozzák nyilvánosságra a kormányfő múltjával kapcsolatos, a Miniszterelnöki Hivataltól kapott újabb dokumentumokat. A testület Kiss Elemér kancelláriaminisztertől kapott olyan iratokat, amelyeket a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatói irattárában találtak, és amelyek között állítólag ott található Medgyessy Péter leszerelési parancsa is. Egyelőre nem tudható, hogy az MN által közölt parancs a bizottság birtokába került dokumentum másolata-e.

Leszerelés tárgyjutalommal

A Magyar Nemzet szerdai számában közli a D-209-es titkos tiszt leszerelési parancsát. A másolathoz fűzött kommentár megemlékezik arról, hogy ötvenkét napja jelent meg a lap címoldalán az a dokumentum, amelyből kiderült, hogy Medgyessy Péter a kádári Belügyminisztérium III/II-es ügyosztályának szigorúan titkos tiszti állományába tartozott. A másolatban látható belügyminiszteri parancsot Horváth István, egykori belügyminiszter, Stumpf István, az Orbán-kormány kancelláriaminiszterének apósa írta alá. A parancs elrendeli a D-209-es 1982. december 31-ével tartalékállományba helyezését. A tartalékállományba helyezéssel tízezer forint értékű tárgyjutalom is járt, ami a lap megjegyzése szerint akkoriban egy pedagógus négyhavi fizetésének felelt meg.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31