Medgyessyt még nem akarják kihallgatni

Az Index információja szerint nem tervezik még kihallgatni Medgyessy Pétert, a szocialisták kormányfő jelöltjét a lobbiügyben. Ez azt is jelenti, hogy nincs napirenden meggyanúsítása sem.
Nem tervezi még kihallgatni lobbiügyben a nyomozóhatóság Medgyessy Pétert, a szocialisták kormányfőjelöltjét - értesült az Index. Ez azt is jelenti, hogy egyelőre a miniszterelnök-jelölt nem lesz gyanúsított, így pedig nem kell felfüggeszetni mentelmi jogát sem. Ellentétben a közelmúltban megjelent sajtóhírekkel, nem kerülnek az ügy iratai a Központi Ügyészségi Nyomozóhivatalhoz sem. Legutóbb hatvan nappal hosszabították meg a nyomozást, amelynek határideje így április 8-án, a választás első fordulója utáni napon jár le.

A Gresham palota eladása kapcsán, befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt az ORFK Központi Bűnüldözési Igazgatósága nyomoz, egyelőre ismeretlen tettes ellen.

Az ügyben magánszemélyektől érkezett feljelentés, amely gyakorlatilag a Magyar Nemzetben és a Demokratában közölt állításokat ismétli. A lapok írásai szerint Medgyessy Péter tanácsadó cége 100 ezer dollárt vett át azért, hogy meggyőzze a kerületi szocialista képviselőket a Gresham palota eladásának előnyeiről. A kapott pénz egy részét a cég szétosztotta a kerületi képviselők között. Ezt egyébként valamennyi érintett cáfolja.

Medgyessy Péter a lapok állításai miatt sajtópert is indított, amit - igaz még nem jogerősen - meg is nyert. Állításait ugyanis sem a Magyar Nemzet, sem pedig a Demokrata nem tudta bizonyítani.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

9 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

7 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19