Gresham-ügy: helyreigazításra kötelezett lapok

Jogerősen is pert nyert Medgyessy Péter a Demokratával és a Magyar Nemzettel szemben. A lapoknak a Fővárosi Bíróság ítélete alapján nyolc napon belül kell helyreigazítaniuk azokat a valótlanságokat, amelyeket a szocialisták miniszterelnök- jelöltjével kapcsolatban, a Gresham palota eladása kapcsán írtak.
Sem a Magyar Nemzet, sem pedig a Demokrata nem tudta bizonyítani azt, hogy Medgyessy Péter pénzt adott volna az V. kerületi szocialista képviselőknek azért, amiért megszavazták a Gresham palota eladását. Ezért jogosan kért helyreigazítást a miniszterelnök-jelölt - hangzott el a keddi ítélethirdetéskor.

A lapok szerint Medgyessy Péter tanácsadó cége 100 ezer dollárt vett át azért, hogy meggyőzze a kerületi szocialista képviselőket a Gresham palota eladásának előnyeiről. A kapott pénz egy részét pedig szétosztotta a kerületi képviselők között.

Rozgics Mária nem elég meggyőző

Az elsőfokú tárgyaláson a cikkek szerzője, Rozgics Mária tanúként igyekezett meggyőzni a bíróságot arról, hogy mindaz amit leírt, igaz. Informátoraként az V. kerületi önkormányzat egyik szocialista képviselőjét nevezte meg, nevét azonban nem árulta el, mert - mint mondta - őt és informátorát is életveszélyesen megfenyegették. Rozgics Mária tanúvallomása azonban nem győzte meg a bíróságot, ráadásul a pénz átadását informátora sem említette a cikkben, ez mégis tényként jelent meg.

Tanúként meghallgattak három szocialista önkormányzati képviselőt is. Ők egybehangzóan tagadták mindazt amit a lapok az ő állítólagos megvesztegetésükkel kapcsolatban leírtak. Mivel a két újság nem tudta állításait igazolni, elsőfokon helyreigazításra kötelezték őket.

A pervesztes lapok szerint azonban az ítélet megalapozatlan és törvénysértő, ezért fellebbezetek ellene. Sikertelenül, mert a másodfokú bíróság nagyrészt egyetértett a korábbi ítélettel és csupán a helyreigazítás szövegét módosította. - Helyreigazítás során valós tényt csak annyit kell közölni, amennyi a valótlan állítás megértéséhez szükséges - hangzott el.

A lapok kérésével kapcsolatban, hogy a lobbi ügyben indult büntetőeljárás jogerős befejezéséig függesszék fel a sajtópert, a bíróság arra hívta fel a figyelmet: a jogintézmény lényege a gyors reagálás lehetősége. A sajtószerv pedig kizárólag abban az esetben tagadhatja meg a helyreigazítás közzétételét, ha azonnal cáfolni tudja a kifogásolt állításokat.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

7 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája