Vizsgálat indul a közmédiáknál

Vizsgálóbizottság felállításáról döntött a az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága miután meghallgatta a három közmédium vezetőjét - közölte a Népszabadság. Az ellenzék távol maradt a szavazástól: szerintük a vizsgálat politikai indítékú. A kormánypárti politikusok szerint nem elszámoltatásról van szó, csupán a médiacégek pénzügyi helyzetét szeretnék megismerni.
Albizottság felállításáról és számvevőszéki vizsgálat kezdeményezéséről döntött a három közszolgálati médium gazdálkodásának, pénzügyi helyzetének mélyebb megismerésére az Országgyűlés Költségvetési és Pénzügyi Bizottsága, szerdai ülésén, miután meghallgatta a Duna Televízió, a Magyar Rádió, majd a Magyar Televízió vezetőjét és kuratóriumának elnökét.

Az ellenzék nem szavazott

A döntés szerint az albizottság és az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a jelenlegi médiaelnökök megválasztása óta eltelt időszakot tekinti át. Az ellenzék nem vett részt a szavazáson, képviselőik ugyanis úgy vélekedtek, hogy a kezdeményezés politikai célokat szolgál.

- Úgy tűnik, hogy a közigazgatás és az államhoz kapcsolódó gazdasági társaságok személyi változásai, a kulturális intézmények kiszolgáltatottságának megteremtése után most a közmédiát érheti olyan fenyegetés, amely súlyos következményekkel járhat - jelentette ki Várhegyi Attila fideszes országgyűlési képviselő a Magyar Rádió Rt. székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján, szerdán.

A Népszabadság idézi Tállai András fideszes képviselőt, aki szerint a döntésnek olyan üzenete van: el kell számoltatni azokat a médiumokat, amelyek "nem úgy viselkedtek a kampány és az elmúlt négy év során", ahogyan azt a jelenlegi kormánypártok elvárták volna.

Pénz és funkció

A több mint nyolcórás meghallgatáson elhangzott, hogy a Duna Televízió vezetése minimálisan kétmilliárd, kuratóriuma ugyanakkor hárommilliárd forintos forgótőke-juttatást tartana szükségesnek a televízió gazdasági stabilitásának megteremtéséhez.

Pekár István, a Duna TV Rt. elnöke arra kérte a bizottságot: kezdeményezze a médiahelyzet tisztázását, ezen belül az egyes közszolgálati csatornák feladatkörének meghatározását és a feladatok teljesítéséhez szükséges anyagi források megteremtését.

Az elnök beszámolója szerint a Dunánál az első negyedévben sikerült megállítani a veszteséges működés négy éve tartó folyamatát, de csak szigorú megszorítások révén. A vesztesége tavaly megközelítette a 600 millió forintot és - működése során először - a saját tőkenagysága a jegyzett tőke alá esett.

Rádió

- Senkivel sem tárgyaltunk az előző kormány által május 15-én megítélt, kétmilliárd forint összegű hitelkezességről - mondta Kondor Katalin, a Magyar Rádió Rt. elnöke a meghallgatáson. Szadai Károly, a Magyar Rádió Közalapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, hogy az előfizetési díj eltörlése bevételeik közel felétől, egy évre vetítve 5,3 milliárd forinttól fosztaná meg a Magyar Rádiót.

MTV

Az ülésen Bakó Lajos, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának elnöke kiemelte, hogy az MTV Rt. működőképes és nincsenek köztartozásai. Elhangzott az is, hogy az MTV Rt. az elmúlt évet mintegy kétmilliárd forintos nyereséggel zárta. Az ülésen sok más konkrétum mellett felvetődött az MTV és a labdarúgó liga közötti, tavaly kötött szerződés ügye is.

Felesben

Keller László (MSZP) felolvasta Szabó László Zsolt korábbi tévéelnök levelét, amely szerint azzal az ígérettel kötötték meg a nagy összegről szóló szerződést, hogy a sportminisztérium a pénz 50 százalékát megtéríti a Magyar Televíziónak.

Mindemellett felvetődött a reklámértékesítés kérdése, ezen belül az is, hogy az elmúlt években a Magyar Televízió reklámbevétele egytizedére csökkent.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19