MSZP: a pártdelegáltak kiűzetése a médiából

Vádolom Orbán Viktort és kormányát különösen nagy értékre üzletszerűen elkövetett egyoldalú tájékoztatásra való felbujtással - jelentette ki Újhelyi István, aki szerint az MTV milliárdjainak nagy része nem a tévé szakmai tevékenységét, hanem a Fidesz gazdasági hátországát gazdagította. A szocialisták médiaszakértője elmondta, hogy még az idén benyújtják törvénymódosításukat, amely megszüntetné a kuratóriumok pártdelegálti rendszerét.
Újhelyi István, az MSZP elnökségi tagja szerint az elmúlt négy évben nem közszolgálati médiumként működött a Magyar Televízió. A politikus a Magyar Televízió épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján kijelentette: Orbán Viktor vezényletével pártkatonák irányították a tévé működését.

Búcsú a pártdeleáltaktól?

A szocialista párt médiaszakértője szerint az, hogy az előző ciklusban politikai csatatérré változtak a közszolgálati médiakuratóriumok, rávilágít a változtatás szükségességére. Az MSZP és az SZDSZ Újhelyi szerint, a következő időszakban törvényes lépésekkel kívánja megteremteni a modern közszolgálati televíziózás feltételeit. A koalíció még az ősszel az Országgyűlés elé viszi a médiatörvény azon módosító javaslatait, amelyek alapján megszűnne a pártdelegáltak intézménye. A javaslat elfoagdásához azonban szükséges az ellenzék támogatása is, lévén a médiatörvény kétharmados többséget igénylő jogszabály.

Üzletszerű egyoldalúság

Vádolom Orbán Viktort és kormányát különösen nagy értékre üzletszerűen elkövetett egyoldalú tájékoztatásra való felbujtással - jelentette ki Újhelyi. Véleménye szerint az elmúlt négy évben az MTV a kormány szócsöve lett. A televízióban nem csak a politikai, de rétegműsorokat is a kiegyensúlyozottság teljes hiánya jellemezte. A tévé az előző ciklus alatt az elbocsátások és ingatlaneladások ellenére is a gazdasági összeomlás felé sodródott. Újhelyi szerint ennek oka, hogy a költségvetés milliárdjai nem a televízió működését, hanem a "Wermer-birodalom cégein" keresztül a Fidesz gazdasági hátországát gazdagították.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

5 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47