Titokban tartott szakértői vélemény
A bíróság szintén helyreigazításra kötelezte a lapot amiatt is, mert a június 19-i lapszám egyik publicisztikájában azt állította a kormányfőről, hogy III/III-as ügynök volt. A bíróság indoklása szerint a Magyar Nemzet nem tudta bizonyítani közléseinek valóságtartalmát.
Bizonyíthatatlan valóság
"A per már akkor eldőlt, amikor kiderült, a Magyar Nemzet nem tudja bemutatni a közölt dokumentum eredetijét" - vélekedett Medgyessy ügyvédje, hozzátéve, hogy az "talán bizony soha nem is volt". A Magyar Nemzet jogi képviselője szerint egy meg nem nevezett ügyvéd ugyan hatvanmillió forintért megvételre ajánlotta az irat eredetijét.
A Magyar Nemzet ügyvédje korábban elmondta, hogy a napilap több szakértőt is megkérdezett, akik egyöntetűen hitelesnek találták a dokumentumokat. Ezeket azonban nem tudta érvként felhasználni a perben, mivel a Magyar Nemzet megtiltotta a szakértői vélemények ismertetését. Véleménye szerint helyesebb lenne tehát "polgári perben bizonyíthatatlan" valóságról beszélni.
- Budapest, XIII. kerület Kucsma utca 12.
- Alapterület 94 m2 Szobák 3 db Vételár 74,5 M Ft
- Fonyód, Bartók Béla utca 20.
- Alapterület 48 m2 Szobák 2 db Vételár 35,5 M Ft
Rovataink a Facebookon