Pert nyert Medgyessy a Magyar Nemzettel szemben

Helyreigazítást kell közölnie a Magyar Nemzetnek, miután a bíróság megállapította, "valótlanok" azok az iratok, melyek szerint Medgyessy Péter állambiztonsági jelentéseket írt. Mivel a miniszterelnök nem volt III/III-as ügynök, a napilapnak ezt az állítását is helyesbítenie kell.
Első fokon sajtópert nyert a Magyar Nemzet ellen Medgyessy Péter. A napilap június 19-i számában fénymásolatban közölt egy olyan 1976 iratot, melyet állításuk szerint Medgyessy készített. A fénymásolt dokumentum szerint Medgyessy az OTP-nél ellenforradalmi megmozdulások szervezőiként számba jöhető emberekről írt ügynöki jelentést. A bíróság megállapítása szerint azonban a miniszterelnöknek nem volt köze az irat elkészültéhez.

Titokban tartott szakértői vélemény

A bíróság szintén helyreigazításra kötelezte a lapot amiatt is, mert a június 19-i lapszám egyik publicisztikájában azt állította a kormányfőről, hogy III/III-as ügynök volt. A bíróság indoklása szerint a Magyar Nemzet nem tudta bizonyítani közléseinek valóságtartalmát.

Bizonyíthatatlan valóság

"A per már akkor eldőlt, amikor kiderült, a Magyar Nemzet nem tudja bemutatni a közölt dokumentum eredetijét" - vélekedett Medgyessy ügyvédje, hozzátéve, hogy az "talán bizony soha nem is volt". A Magyar Nemzet jogi képviselője szerint egy meg nem nevezett ügyvéd ugyan hatvanmillió forintért megvételre ajánlotta az irat eredetijét.

A Magyar Nemzet ügyvédje korábban elmondta, hogy a napilap több szakértőt is megkérdezett, akik egyöntetűen hitelesnek találták a dokumentumokat. Ezeket azonban nem tudta érvként felhasználni a perben, mivel a Magyar Nemzet megtiltotta a szakértői vélemények ismertetését. Véleménye szerint helyesebb lenne tehát "polgári perben bizonyíthatatlan" valóságról beszélni.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31