Az ügyészség felfüggesztette a nyomozást a megfigyelési ügyben

2008.09.26. 00:27
Az ügyészség felfüggesztette a nyomozást a megfigyelési ügyben, mert jogi aggályok merültek fel a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) feljelentéséhez mellékelt lehallgatási anyagok felhasználhatóságát illetően, írja pénteki számában a Népszabadság.

A lap úgy tudja, hogy az UD Zrt. ügyében ideiglenesen minden nyomozati cselekményt leállítottak. Az információt kormányzati források is megerősítették, ám az ügyészség nem kívánta kommentálni az értesülést.

A felfüggesztés oka az, hogy a hangfelvételek nem felelnek meg a célhoz kötöttség elvének. Ez azt jelenti, hogy a hangfelvétel csak annak a bűncselekménynek a bizonyítására használható, amelynek a gyanújára hivatkozva a bírói vagy miniszteri engedélyt a lehallgatásra megkérték.

Ha a lehallgatók más bűncselekményre utaló információkat is rögzítenek, haladéktalanul be kell szerezniük az eredeti kérelemben meg nem nevezett bűncselekménnyel összefüggésben is a lehallgatási engedélyt. A felvételt bizonyítékként csak ezt követően használhatják fel. Az említett engedély hiányában a lehallgatási anyag a "menet közben" felfedezett jogsértés igazolására nem használható.