Mégis közbeszerzést hirdetnek autópálya-építésre

A Nemzeti Autópálya Rt. mégis közbeszerzés pályázatot ír ki az autópálya-építés folytatására. Lapinformációk szerint ezt a gazdasági miniszter csütörtökön jelenti be. Az építés a közbeszerzési eljárás beiktatásával néhány hónapot késik, de a kormányzati álláspont szerint szavahihetőségük többet ér.
Szerdán nem született döntés a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. közgyűlésén a négy autópálya-szakasz megépítésére kiírt zárt meghívásos tender ügyében. A Magyar Hírlap úgy tudja, hogy mégis közbeszerzési tendert ír ki a Nemzeti Autópálya Rt. az M7-es és az M3-as folytatására.

Nem lesz győztese a meghívásos pályázatnak

Balázs Ágnes a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium miniszteri kabinet főnöke azt mondta, szerdán azért halasztották el a döntést, mert a hétfőn felbontott pályázatok műszaki tartalmának értékelésére létrehozott mérnöki csoport kevésnek találta a két napot a pályázatok vizsgálatára.

A Népszabadság szerint csütörtökön jelenti be a gazdasági miniszter, hogy az M7-esre és az M3-asra meghirdetett pályázaton - amelyeken mind a négy meghívott kapott volna feladatot - nem hirdetnek győztest.

Az NA Rt. július 12-én meghívásos pályázat hirdetett meg, de a munkákra korábban ajánlatot adtak be a Vegyépszer, illetve az általa vezetett konzorciumok.

A szavahihetőség többet ér

Az építés a közbeszerzési eljárás beiktatásával néhány hónapot késik, de a kormányzati álláspont szerint szavahihetőségük többet ér.

Ismert, hogy a meghívásos tenderre érkezett pályázatokat hétfőn bontották ki, és ekkor kiderült: a versenyben valamennyi ajánlat olcsóbb volt a Vegyépszerénél, s összesen legalább 21 milliárd forint volt a különbség a legjobb ajánlatok és a Vegyépszer második - olcsóbb ajánlata között.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája