Nyolc cég vehet részt a Földművelésügyi Minisztérium felújításának és Miniszterelnöki Hivatallá alakításának tervezéséről szóló, hirdetmény közzététele nélküli, tárgyalásos eljáráson, amelyet a napokban indított el a Kincstári Vagyoni Igazgatóság.
Gyurcsány már tudja, hol lesz az új irodája
Az Index még az év elején számolt be arról, hogy már akkorra kijelölték azokat az emeleteket, ahol majd a kormányfő és apparátusa dolgozik. Kiválasztották azt a termet is, amelyik a kormányülések színhelye lesz. Az előkészületek miatt Gyurcsány Ferenc már többször is járt az FVM-ben, ahol forrásaink szerint arról is egyeztetett, hogy melyik falat bontsák ki, és melyik maradjon a helyén. Akkor még úgy tűnt, akár már ez év végére beköltözhet Gyurcsány az épületbe, a tervpályázatot azonban csak most írták ki.
Daróczi Dávid kormányszóvivő ennek részleteiről az MTI-nek elmondta, a meghívásos pályázatot az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága hagyta jóvá. Erre azért volt szükség, mert a tervezéskor nemzetbiztonsági szempontokat is figyelembe kellett venni, tette hozzá. Tájékoztatása szerint a tervezés nagyjából három hónapot vesz igénybe, és a költsége várhatóan nem haladja majd meg a 200 millió forintot. Ennyi az építész kamara által ajánlott ár, mivel bonyolult és komplex építészeti, mérnöki és logisztikai tervezési feladatról van szó, közölte.
Szempont a parlament közelsége
A kormány döntése értelmében a Miniszterelnöki Hivatal nem költözik a Kormányzati negyedbe. Gyurcsány Ferenc korábban többször is nyilatkozott arról, hogy a hatalmi ágak szétválasztása szempontjából fontos, hogy a végrehajtó hatalom a törvényhozástól elkülönülten működjön szimbolikusan és fizikailag is.
Szerinte ugyanakkor szempont az is, hogy a kormányfő és a Miniszterelnöki Hivatal az Országgyűlés épületéhez közel helyezkedjen el. Azért esett a választás a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium épületére, mert a műemléki védettség miatt nem értékesíthető, ráadásul felújítása is elkerülhetetlen, hiszen az elmúlt harminc évben csak a minimálisan szükséges javítási munkálatokat végezték el rajta.
A beruházás teljes összegét - amelyben benne van a költözés és a műemléki épület átalakításakor keletkező esetleges feltárási munkák költsége - a tervező kiválasztásáig, illetve a tervezési munkák befejezéséig nem lehet pontosan meghatározni.
A kivitelezőt a tervek szerint nyílt eljáráson választják ki, várhatóan 2008. áprilisában. "A kormány szándéka az, hogy a Budapest egyik legszebb helyén álló, patinás épülete eredeti állapotát nyerje vissza, ebbe beletartozik például a gipszstukkók visszahelyezése, a mintázott faajtók és az intarziás parketta helyreállítása. Számos irodában faborítás volt régen, ezeket is újra kell építeni" - mondta.
Nincs pluszköltség
Daróczi Dávid szavai szerint az, hogy a miniszterelnök költözik az épületbe, elenyészően kevés pluszköltséggel jár: a többletköltséget a kiemelt biztonsági intézkedések jelentik, mint például a kamerák felszerelése, vagy az ablakok biztonsági árnyékolása. Ezekre a védelmi intézkedésekre azonban az épülettől függetlenül szükség van, tehát ezek a költségek akkor is felmerülnek, ha nem ebbe az épületbe költözik a Miniszterelnöki Hivatal - vélekedett.
- Budapest, XIV. kerület Fischer István utca 119-121.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, VIII. kerület Baross utca
- Alapterület 35 m2 Szobák 1 db Vételár 31,99 M Ft
Rovataink a Facebookon