Tüntetés az Éjjeli Menedékért

2003.11.08. 19:10
A sajtószabadságért és a Magyar Televízió (MTV) nemrég megszüntetett Éjjeli menedék+1 című műsorának újbóli sugárzásáért tartott tüntetést szombaton Budapesten az MTV Szabadság téri székháza előtt a Jobbik Magyarországért Mozgalom és a Honfoglalás 2000 Egyesület. Az MTI érdeklődésére a rendőrség sajtóügyeletese elmondta, hogy rendőri intézkedésre nem került sor.
Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke, aki a rendezők kérésére ment fel a pódiumra arról beszélt: "nagyon rossz úgy nemzeti hőssé válni, hogy nem tettem érte semmit", hozzátéve, "nekem kötelességem bírni azt, amit rám mért a sors". "Nem szoktam politikai rendezvényeken részt venni" - jelentette ki Kondor Katalin.

Tekintse meg képeinket!
Sem rá, sem az általa vezetett intézményre nem foghatja senki, hogy bármelyik pártnak kedvezne, fejtegette. Szavai szerint "most sem politikai rendezvényen veszek részt, amelyen egyébként részt vehetnék állampolgári jogon".

"Ez itt most és minden ehhez hasonló rendezvény a sajtószabadságért van, amit - bármennyire 1972. januárjában kezdtem a szakmát - ennyire veszélyben még soha nem éreztem, mint most, mert most a valódi demokrácia álcája mögé bújt sajtószabadság-eltiprásról van szó" - fogalmazott a rádió elnöke.

Az ország fele egy órája

Nagy Ervin, a Jobbik alelnöke a rendezvényen arról beszélt, a résztvevők a sajtószabadságot gyászolják, "amelyet az MSZP-SZDSZ-koalíció pusztított el". Meglátása szerint Magyarországon megszűnt a televíziós közszolgálatiság.

Mint mondta, a nemzeti oldalnak egyetlen műsora volt az MTV-ben, az Éjjeli menedék+1, ezt szüntették meg. Szavai szerint Medgyessy Péternek az ország jobbik fele egy órát sem ér. A szónok értékátadó, keresztény és nemzeti értékek alapján álló közszolgálati televíziót nevezett kívánatosnak.

Molnár Tamás, a Jobbik alelnöke szerint sokkal rosszabb a helyzet, mint 13 éve: akkor legalább a ma kordonnal körülvett épületig eljuthattak, hogy jelképesen rátegyék kezüket az MTV-re. "Meg fogjuk valósítani a pesti srácok akaratát, kitakarítjuk azt a házat, ebben a házban él tovább a diktatúra, a véleménydiktatúra", fogalmazott Molnár Tamás.

1956 kapcsán kifejtette, hogy "szégyen ami történt Magyarországon, hogy lezsidózták a mi gyönyörű forradalmunkat". "Cseberből vederbe estünk", mondta Világi József 56-os elítélt, a mögötte álló szovjet katonai emlékműre és a vele szembeni banképületre célozva.

A szervezők bejelentése szerint több ezren vettek részt a rendezvényen. Az Index tudósítója arról számolt be, hogy a szokásos visszatérő tüntetők között felfedezte a mobil akasztófát is. A rendőrség az MTI helyszínen tartózkodó tudósítójának kérdésére sem adott becslést a résztvevők számáról. A szónokok beszédét időnként taps, illetve füttyszó szakította meg. A beszédek elhangzása után a tömeg békésen távozott a helyszínről.

David Irving megaszonta

Klikk a képre!
A közszolgálati televízió október 28-án jelentette be, hogy megszünteti az Éjjeli menedék+1 című műsort, mivel annak két nappal korábbi adásának készítői egy rendezvényen készült felvételen teret adtak a Magyarországra látogató, radikálisan szélsőjobboldali nézeteiről ismert angol történész, David Irving nézeteinek az 1956-os magyar forradalomról.

Ennek során többek között elhangzott, hogy "a felkelés első két napja antiszemita pogrom volt", illetve hogy a forradalmat az Irving által "zsidókormánynak" tekintett magyar kormány ellen a munkásság robbantotta ki, amíg az értelmiség csak később kapcsolódott a folyamatba.

Ez az MTV álláspontja szerint ütközik a televízió közszolgálati műsorszolgáltatási szabályzatával, az alapvető erkölcsi értékekkel, amelyek nélkül tisztességes újságírói magatartás nem képzelhető el. A Jobbik még aznap közleményben tiltakozott a döntés ellen.

A volt kormányfő aggódik

A döntés ellen szót emelt Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz elnöke, kijelentve: "aggasztónak tartom, hogy ez már nem az első eset, amikor kifejezetten a polgári nemzeti, vagy keresztény értékrendet magáénak valló műsorokat érik ilyen atrocitások".

Erre reagálva Szabó Zoltán, az MSZP országgyűlési képviselője azt közölte, a Magyar Szocialista Párt megengedhetetlennek tartja, hogy a demokratikus Magyarország egyik parlamenti pártja és annak nagy befolyású vezetője a napi politikai érdekek bűvöletében a szélsőjobb (és a szélsőbal) '56-ot illető rágalmai oldalára álljon.

A műsor megszüntetésével kapcsolatos döntés visszavonását kérte a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának három MDF által delegált tagja is.