Menesztették a Millenáris Kht. ügyvezetőjét

Felmentették tisztségéből Berkecz Máriát, a kancellária tulajdonában álló Millenáris Kht. ügyvezető igazgatóját - írja a Magyar hírlap. Utódja Nagy Bernadett, a kormányváltás után megszűnő Országimázs Központ volt munkatársa lett. A Népszabadság úgy tudja, ezzel együtt kétmilliárd forinttal emelték a kht. alaptőkéjét.
Múlt szombaton - az ügyvezető Orbán-kormány utolsó napjainak egyikén - felmentették tisztségéből Berkecz Máriát, a MeH tulajdonában lévő Millenáris Kht. ügyvezetőjét. Utóda Nagy Bernadett, az Országimázs Központ volt munkatársa lett. Borókai Gábor kormányszóvivő a Magyar Hírlapnak megerősítette a személycserét, emegmlítve, hogy az eddigi ügyvezető közös megegyezéssel távozott. A Népszabadság információi szerint a váltással egyidőben kétmilliárd forinttal növelték meg a cég alaptőkéjét és egyúttal menesztették a felügyelőbizottságot.

A kht-t 2000 januárjában a Miniszterelnöki Hivatal alapította a II. kerületi Millenáris Parkban december 31-éig láthatói Álmok álmodói - Világraszóló magyarok című kiállítás megrendezésére és az ehhez kapcsolódó eseménysorozat lebonyolítására. Az intézményt több mint hétmilliárd forintért hozta létre a leköszönő kabinet.

A parkban a kiállítási csarnokok mellett egy tetárum és egy fogadóépület, valamint játszótér is helyet kapott, illetve itt található a Fidesz kampányát szervező Wermer András érdekeltségi körébe tartozó filmstudió is. A parkot némi késéssel tavaly decemberben Orbán Viktpor nyitotta meg. Az intézmény a választások napján a Fidesz, illetve az MDF választási központja volt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25