Rendőrök is szenvednek az ebédtől

2001.05.18. 15:59
Közel kilencszáz ember fordult eddig orvoshoz, akik a Junior Vendéglátó Rt. ételeit fogyasztották. Az óvodásokon és kisiskolásokon kívül több felnőttet, köztük a VIII. kerületi rendőrkapitányság egyenruhásait is gyötri a hascsikarás. A tizenegy rendőr közül egyik sem szorul kórházi kezelésre. Az ÁNTSZ várhatóan hétfőn tudja megmondani, mi okozta a megbetegedéseket, addig az érintett konyha és a kapitányság büféje is zárva marad.
Az iskolásokon és óvodásokon kívül az egyenruhások is a Junior ételeit fogyasztották. Láng István, az ORFK szolgálatvezető főorvosa az Indexnek elmondta, a VIII. kerületi rendőrkapitányságon tizenegy rendőrnél jelentkeztek gyomor-bélrendszeri megbetegedések, de egyikőjüket sem kellett kórházba szállítani. Az épületben lévő büfé beszállítója volt az érintett cég. A hányással, hasmenéssel és rossz közérzettel orvoshoz forduló rendőröket kivizsgálják. Ennek eredményéig még nem lehet biztosan állítani, hogy ételmérgezés történt. Pihenést és diétát írtak elő számukra, gyógyulásukig munkába sem állnak. A büfét a rendőrség kérésére az ÁNTSZ bezáratta.

Közel kilencszáz embert érint az ételmérgezés

A fővárosban eddig 622 gyermeket és 26 felnőttet érintett az ételmérgezés - mondta el az Indexnek Szabó Enikő a budapesti ÁNTSZ élelmezés-egészségügyi osztályának vezetője. Továbbra sem tudják, hogy mi okozta a megbetegedéseket, a vizsgálati eredmények hétfőre várhatóak. Szaplonczay Zsuzsa, Pest megye helyettes tiszti főorvosa az Indexet úgy tájékoztatta, hogy az ételmérgezés a megyéjüket is érintette, több mint kétszázan fordultak orvoshoz. Csömörön százharminc, míg Maglódon közel kilencvenen embert regisztráltak. Pénteken újabb betegek fordultak orvoshoz, tehát pontos számokat még nem lehet mondani. Az ÁNTSZ a szükséges ételmintákat begyűjtötte, jelenleg a megbetegedett embereket kérdezik ki.

A Szent László Kórházba újabb két kisgyermeket vettek fel, közülük egyikük szorul infúziós kezelésre. Mészner Zsófia igazgatóhelyettes az Indexnek elmondta, az előzőleg felvett tizennégy gyermek jobban van, valószínűleg holnap hagyhatják el a kórházat.

Bezárták a konyhát

A Junior Vendéglátó Rt. érintett konyhája kétezerhétszáz adag ételt főz naponta, a cég egyébként százezer ember étkeztetését oldja meg. A fővárosi ÁNTSZ ideiglenes felfüggesztette a konyha működését, és kivizsgálja, mi okozta a problémát. Az ételek nem megfelelő tárolása, vagy a személyzetre vonatkozó előírások be nem tartása egyaránt szóba jöhet. Decemberben Gyöngyösön például azért betegedtek meg több mint százan a burgonyásmetélttől, mert egy cég konyhájának hét dolgozója nem tartotta be a tisztasági előírásokat. Őket pénzbüntetéssel sújtották.

A hányás és hasmenés csütörtökön jelentkezett több XVI. kerületi iskolában és óvodában. Az ÁNTSZ szakembereinek délutánra sikerült kiderítenie, hogy mindannyiuknak ugyanaz a cég szállította az étel. A kilenc óvodában és két iskolában jelentkező megbetegedések miatt akkor tizennégy gyermek került kórházba. Az érintett napon zöldbabfőzelék, az óvodásoknak sajtfánk, az iskolásoknak rántott párizsi és ízes bukta volt a menü. A cég életében utoljára öt évvel ezelőtt volt egy szalmonellamérgezés, de az akkori vizsgálat nem tudta egyértelműen megállapítani a felelősségüket.