A Bosnyák térig érhet a 4-es metró

A főváros kezdeményezésére a Bosnyák térig meghosszabbítják a 4-es metró nyomvonalát, a beruházás finanszírozásáról új tárgyalásokat kezdenek az Európai Beruházási Bankkal (az EIB-bel), s megépítik az M0-ás északi Duna-hídját is - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, valamint Demszky Gábor főpolgármester.
"Budapest kormányzati blokádja" véget ért és ennek megfelelő kormányzati magatartást tartunkk indokoltnak - jelentette ki Csillag István. Véleménye szerint a kormányzat teljes mértékig tisztában van Budapest pénzügyi helyzetével, és elszánt abban, hogy az ország lehetőségeivel összhangban, megtegye azokat a szükséges lépéseket, amelyeket egy négyéves országos finanszírozási program a kormány számára lehetővé tesz.

Kétszázhúszezer embert érint

Demszky Gábor a 4-es metrót kiemelt kérdésként kezelve beszámolt arról, hogy a Bosnyák térig való meghosszabbítással 200 ezer ember utazását könnyíthetik meg. Szerinte a budaörsi virágpiacig való meghosszabbítás nem érintene ennyi embert. Demszky közölte: ha jövőre kiírják az új metrótendert, akkor négy-öt év múlva készülhet el a beruházás.

Elmondta, hogy a finanszírozásról tárgyalnak a PM-mel és a miniszterelnökkel. Ezen a főváros felveti majd azt is, hogy a beruházás teljes körűen kormányzati forrásból valósuljon meg. Ezzel ellentételezhetnék azt a több mint 100 milliárd forintos veszteséget, amit - a főpolgármester szerint - a fővárosiak által leváltott előző kormány elvont Budapesttől.

"Fővároscentrikus közlekedési helyzet"

Csillag István rámutatva arra, hogy a jövőben minden beruházást közbeszerzéssel valósítanak meg, megjegyezte, hogy a metró építése kapcsán számolnak azzal a kedvezményes hitellel, amit az EIB alakít ki. A miniszter elmondta, hogy forgalomszervezési okokból egyetértenek a Bosnyák térig vezető metróvonallal. Közölte azt is, hogy a kormány négyéves programot dolgoz ki a fővároscentrikus közlekedési helyzet oldására, s ennek során építenek az előző két kabinet ez ügyben készült programjára.

A miniszter leszögezte, a négyéves fejlesztési program első elemeiről, arról, hogy a jövő évi költségvetés mit tartalmazzon ezek közül, október végéig dönteni kell. Demszky Gábor kérdésekre válaszolva elmondta, hogy a Bosnyák térig vezető három megállós metróvonal-meghosszabbítás becsült költsége 60 milliárd forint. Emlékeztetett rá, hogy a Keleti pályaudvar és a Kelenföldi pályaudvar közti metrószakasz megépítésének költségét négy éve 517 millió euróra taksálták.

Demszky két új hidat szeretne

A főpolgármester kifejezte reményét, hogy 2006-ig megépülhet az északi M0-ás híd, ez ugyanis előfeltétele annak, hogy négy év múlva megkezdjék a Margit híd teljes felújítását. A főváros emellett szorgalmazza egy másik északi Duna-híd megépítését is Aquincumnál. A miniszter és a főpolgármester tárgyalásán szó volt a tömegközlekedés finanszírozásának megváltoztatásáról, valamint a BKV helyzetének rendezéséről is.

Demszky Gábor elfogadhatatlannak tartja azt a mai gyakorlatot, melynek részeként például a BKV nem, a MÁV viszont visszakapja a gázolaj fogyasztási adóját.

A főpolgármester beszámolt arról is, hogy a kulturális, az egészségügyi és a gazdasági miniszter után rövidesen tárgyal az igazságügyi és a belügyminiszterrel, valamint a miniszterelnökkel is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19