Az ORFK vizsgálja az MFB előző vezetőjének nagy buktáját

A rendőrség nyomozást indított a Magyar Fejlesztési Bank előző vezetése alatt lezajlott devizakötvény-kibocsátás ügyében. A volt elnök-vezérigazgató, Baranyay László a nyomozás tárgyát képező, másfél milliárdos veszteséget okozó ügylet miatt nem juthatott 150-200 millió forintos végkielégítéséhez.
Az ORFK szóvivője, Garamvölgyi László megerősítette: a rendőrség nyomozást indít ismeretlen tettes ellen a Magyar Fejlesztési Bank előző vezetése alatt lezajlott 450 millió eurós zártkörű devizakötvény-kibocsátással kapcsolatban.

Nem tartották be a belső szabályzatot

Az Index úgy tudja, hogy a rendőrség Keller László közpénzügyi államtitkár feljelentése nyomán, az MFB-től kért kiegészítések után rendelte el a vizsgálatot. Mint ismertes, a pénzintézet igazgatósága nyáron, a személycserék lezajlása során közös megegyezés helyett felfüggesztéssel küldte el állásból a távozás előtt álló Baranyayt. A bank új vezetői azzal indokolták döntésüket, hogy Baranyai László nem kellő gondossággal járt el a kötvénykibocsátáskor, és az erre vonatkozó alapítói határozatot sem tartotta be.

Nem kapta meg a végkielégítést

A volt elnök-vezérigazgató egyes hírek szerint mintegy másfélmilliárd forintos vagyoni hátrányt okozott. A nyáron elrendelt belső vizsgálat során még nem derült ki a kár pontos összege, és a bank akkor nem is tett büntetőfeljelentést a korábbi vezető ellen. Az elnökség döntése következtében azonban Baranyay elesett a szerződése szerint neki járó 150-200 millió forintos végkielégítéstől.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája