Nincs pénz az ígért mentőhelikopterekre

Továbbra is vannak olyan területei az országnak, amelyek mentőhelikopterrel elérhetetlenek. A hatos flotta egyik gépét nyáron kivonják a forgalomból, az idénre beígért két mentőhelikoptert az Egészségügyi Minisztérium inkább jövőre venné át.

Az Egészségügyi Minisztérium nem most, csak egy év múlva venné át az osztrák Helikopter Air Transport GmbH-tól megrendelt két helikoptert, írja a Magyar Nemzet. A tárca a szerződésmódosítást a megszorítási kényszerrel, illetve a helikopterek állítólagos kihasználatlanságával magyarázza.


Mentőhelikopter a hangárban

Azzal, hogy a magyar fél nem veszi át a helikoptereket, egy év alatt körülbelül 200 millió forintot lehet megtakarítani, ennyibe kerül ugyanis a két gép bérleti és üzembentartási díja. A szerződés szerint 2016-ig bérli Magyarország a helikoptereket.

Nyárra már csak öt mentőhelikopter marad, mivel a korszerűtlen MI–2-est nem éri meg felújítani. A Magyar Nemzet szerint a Dél-Alföldön így továbbra sem működhetne légi mentés.

A 2005-ös Száz lépés bejelentésekor Gyurcsány Ferenc ezt mondta: "Új helikopterbázisok létrehozásával az ország minden pontja elérhetővé válik a légi mentés számára. Még az idén 3, a következő években 7 új mentőhelikoptert szerzünk be." Nos, eddig csak három új helikoptert szereztek be, ezeket Ausztriából bérlik.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32