Deutsch-Für: semmi közünk a MIÉP-hez

Az MSZP arra szólította föl a Fideszt, hogy határolodjon el a MIÉP-től. A MIÉP-elnök ugyanis azt mondta a jövő hétvégi nagygyűlésekkel kapcsolatban, hogy az eredeti elképzelés az volt, felül a katlan felső frontvonalán a Fidesz tart gyűlést a Kossuth téren, míg alul (a Hősök terén) a MIÉP bezárja a reteszt, és csak az állatkert felé hagyják menekülni az MSZP-t. Deutsch-Für szerint semmi közük a MIÉP-hez.

A Fidesz utasítsa vissza a MIÉP közeledését, ha az kéretlen számára - mondta Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón Csurka Istvánnak, a MIÉP elnökének nyilatkozatával kapcsolatban. Deutsch-Für Tamás (Fidesz) azt közölte: semmi közük a MIÉP-hez. A köztársasági értékrendnek alappillére, hogy az állampolgárt felnőttnek tekintjük, olyannak, akinek jár a tiszta beszéd arról, kinek a támogatásából nem kér egy párt sem április 1-én vagy 2-án az utcán, sem a szavazófülkében - közölte a szocialista politikus.

Lendvai Ildikó Csurka Istvánnak reggel az MTV Nap-kelte című műsorában elhangzott, a nagygyűlésekkel kapcsolatos azon kijelentését kifogásolta, miszerint az eredeti elképzelés az volt, hogy felül a katlan felső frontvonalán a Fidesz tart gyűlést a Kossuth téren, míg alul (a Hősök terén) a MIÉP bezárja a reteszt, és csak az állatkert felé hagyják menekülni az MSZP-t. A szocialista frakcióvezető azt mondta: marginális szélsőségekkel nem szoktak foglalkozni, de ezt a kijelentést nem lehet szó nélkül hagyni, mert sok embert megijeszt, és ha megijednek, eléri célját a szélsőjobb.

A kormánypárti politikus kitért arra, hogy Csurka István az interjú során egy válaszában azt mondta: április 2-án már nincs értelme megtartani a nagygyűlést, mert azt akarták demonstrálni, hogy van két erő, amely összefogja ezt a társulatot. Lendvai Ildikó szerint a Fidesznek vissza kell utasítani a szórólapokon és a MIÉP-Jobbik honlapján is látható "kéretlen ajánlkozásokat is". Példaként említette, hogy a Harmadik út jelöltjének szórólapján az olvasható, ha bekerülnek a parlamentbe, akkor Orbán Viktor lesz a miniszterelnök, ha nem, akkor Gyurcsány Ferenc.

Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője az MTI-vel közleményben szó szerint azt közölte: "lassan mondom, hogy az ország minden választópolgára megértse. Megértse Lendvai Ildikó is: semmi közünk a MIÉP-hez".

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Kultúr
Pláza helyett közpark lett, maradhat?

A szennyezett gyártelep helyén szellős, izgalmas elemeket felvonultató közpark nyílt. Megnéztük, mit tud Budapest legújabb zöldterülete, a Széllkapu.

szeptember 12., 16:17

  • Belföld
Az EMMI államtitkára szerint az elmúlt években 77 kórházat újítottak fel

Állítja, hogy öt népegészségügyi program indult célzott szűrőprogramokkal, egyre több orvos és egészségügyi szakember dolgozik itthon.

2 órája