Oláht azzal az ürüggyel csalták a helyszínre, hogy ajánlószelvényeket adnának neki. A két gyanúsítottat a telefonhívás eredményeképp sikerült azonosítania a rendőrségnek. Egyiküket szabadlábra helyezték, a másik férfinek azonban kezdeményezték az előzetes letartóztatásba helyezését. Erről a bíróság pénteken dönt.
A gyanúsítottak szerint találkozó volt, verés nem
A rendőrség a nyomozás érdekeire való hivatkozással nem ad tájékoztatást az ügyről. A Népszabadság információi szerint a kihallgatások során a gyanúsítottak elismerték, hogy találkoztak Oláh Jánossal a hétfői napon, de azt tagadják, hogy este bármilyen módon bánatlamzták volna. Rendőrségi forrásokból a lap úgy tudja: a gyanúsítotti kihallgatási jegyzőkönyvek nem tartalmaznak arra vonatkozó adatokat, hogy a támadóknak milyen indítékuk volt, mert a két férfi a támadás tényét is tagadja.
Kovács bizonyítékot követel Orbántól
Közben nem csitul az ügy körüli politikai nyilatkozatháború sem: szerdán Orbán Viktor miniszterelnök egyértelműen politikai támadásnak nevezte a MIÉP-es képviselő bántalmazását, amiért Kovács László MSZP elnök magyarázatot követel a kormányfőtől. Kovács László szocialista pártelnök szerint Orbán Viktor miniszterelnök kijelentését csak akkor lehet elfogadni, ha arra a kormányfőnek bizonyítékai vannak, mert különben a magyar politikai élet valamennyi szereplőjét gyanúba keveri. Az ellenzéki politikus hangsúlyozta: az MSZP megnyugvással fogadta, hogy a rendőrség rendkívül gyorsan megtalálta és őrizetbe vette a bűncselekmény gyanúsítottjait.
Az MSZP gyorsaságot kért a rendőrségtől
A szocialista pártelnök jelezte: levélben kérte Orbán Péter országos rendőr-főkapitánytól, hogy mihamarabb tárja a közvélemény elé a támadás indítékaival kapcsolatos bizonyítékokat. Kovács László felszólította Orbán Viktor miniszterelnököt, vagy bizonyítsa, vagy vonja vissza szerdai állítását, továbbá az ország nyugalmának érdekében jelentse ki, hogy nem ért egyet pártja alelnökeinek az MSZP-t bíráló azon nyilatkozataival, amelyek szerint a szocialisták vezetőinek nincs hazájuk, illetve az MSZP a bűnözők pártja.