Nyomozás indult a Millenáris Kht. ex-ügyvezetője ellen

A Millenáris Kht. volt ügyvezetője, Berkecz Mária 21,6 millió forinttal a zsebében távozott a posztról. A rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága hűtlen kezelés bűntette miatt nyomozást rendelt el.
Jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt nyomozást rendelt el a Millenáris Kht. volt ügyvezetőjének átutalt 21,6 millió forintos kifizetés ügyében a rendőrség Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatósága - erősítette meg a Magyar Hírlap információját Liszka Károly igazgatóhelyettes kedden. Berkecz Mária, a Millenáris Kht. korábbi ügyvezetője a munkaszerződésben foglalt járandóságának többszörösét, valamint 10 millió forint hallgatási díjat vehetett fel távozásakor.

Millenáris bűnök - címszavakban
Álomhasznot produkáló filléres órák; szinte ingyen adott MTV-s archív anyagok; tízmilliós hallgatási díj; százhúszezres haletetés; hét és félmillió forintért őrzött vendégkönyv.

Bártfait sikkasztással gyanúsíthatják

Az ügyben várhatóan gyanúsítottként hallgatják meg Bártfai Bélát, a Miniszterelnöki Hivatal volt közigazgatási államtitkárát. A rendőrség Szervezett Bűnöztés Elleni Igazgatóságára július elején érkezett be az összes eredeti munkaszerződés a Millenáris Kht. távozott ügyvezetőjének szóló több tízmilliós kifizetése ügyében. A nyomozók szerint az iratok megalapozhatják a kifizetést intéző államtitkárral, Bártfai Bélával szemben a sikkasztás alapos gyanúját.

Bártfai Béla korábban úgy nyilatkozott: az úgynevezett hallgatási pénz teljesen normális a munkaviszonyban állóknál, azt főként cégvezetőknél szokták alkalmazni, egy közös megállapodás összegszerű tartalmáról viszont nem illik beszélni.

Betörtek Berkecz Mária lakásába

Értékes számítógépeket loptak el a Millenéris Kht. korábbi igazgatójának lakásából - értesült a HavariaPress. A betörők július 28-án jutottak be a XIII. kerületi társasházi lakásba, amikor a sértett és családja nem tartózkodott otthon. A lakásból egy laptop és két számítógép központi egysége tűnt el.

A rablók felfordulást hagyva maguk mögött átnézték a fényképalbumokat, és a névjegykártyatartót is. Berkecz Mária abban reménykedik, hogy csak egy sima köztörvényes bűncselekmény történt, furcsállja ugyanis, hogy a betörők aranyékszereket és valutát is otthagytak a lakásában.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25