Utódját perli a Millenáris Kht. volt vezetője

A korábbi vezetőséget érintő valótlan állításai miatt pert indít Mizsei Zsuzsanna, a Milenáris Kht. vezetője ellen Berczek Mária, a társaság korábbi vezetője. A cégnél jelentős visszaéléseket talált a gazdálkodást vizsgáló Perfekt Audit. A könyvvizsgáló céget - melynek korábbi tulajdonosa Medgyessy Péter tanácsadója volt - Mizsei közbeszerzési pályázat nélkül bízta meg.
Beperli Mizsei Zsuzsannát, a Millenáris Programiroda Kht. vezetőjét a korábbi vezetőséget érintő valótlan állításai miatt Berkecz Mária, a Kht. volt vezetője - értesült a Magyar Nemzet. Berkecz kifogásolta, hogy Mizsei a még folyamatban lévő vizsgálatok alatt "feudális jellegű cégösszefonódásokról", valamint "dzsentritípusú költekezésekről" beszélt. Berczek szerint személyét lejárató támadás zajlik.

Mesterséges Káosz

"A gazdálkodás minden területén mesterségesen kialakított káosz uralkodott, és a vizsgálat azt is megmutatta, hogy a szálakat néhány cég mozgatta" - mondta Mizsei múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján, hozzátéve, hogy ez azt eredményezte, hogy a cég 1,5 milliárdos kormányzati hitelt vett fel 2002-ben, mert az idei keretet már tavaly felélték.

A tanácsadó cége

A Kht. gazdálkodásának felülvizsgálatára Mizsei azt a Perfekt Audit könyvvizsgáló céget bízta meg, melynek korábbi tulajdonosa Gyurcsány Ferenc volt - írta a Magyar Hírlap. Gyurcsány felesége, Dobrev Klára Medgyessy Péter kabinetfőnöke volt a választási kampány során, maga Gyurcsány is tanácsadóként segítette a jelenlegi miniszterelnök kampányát.

Értesüléseink szerint a Perfekt Auditot Gyurcsány a választási siker után, még májusban eladta a Láng Holdingnak. Ennek oka lehetett, hogy számított a kormányzati megrendelésekre, és kerülni akarta az összefonódás látszatát.

A munka elvégzése sürgős volt, és jóval alatta maradt a közbeszerzés-köteles értéknek - indokolta a cég pályázat nélküli kiválasztását a Magyar Hírlapnak Mizsei. Mint mondta, nem kezeli pártcégként a Perfekt Auditot, melynek vizsgálata azonos eredményre jutott a vagyonvesztést illetően, mint az előző vezetés által felkért Inter Auditor Kft.

Mizsei Zsuzsa reagált

A budai Millenáris Parkot üzemeltető Millenáris Programiroda Kulturális Kht. korábbi vezetője a saját maga által kiválasztott és azzal szerződést kötött könyvvizsgáló cég ellen tesz feljelentést - reagált délutáni közleményében a Millenáris Kht.

- Nem fogadom el azt, hogy a könyvvizsgálói szakmában párthoz kötődő cégekről beszéljünk a szakmai tevékenység tekintetében. A számok pártsemlegesek - nyilatkozott Mizsei Zsuzsa kedden az MTI-nek. Elmondta, hogy a csaknem egymilliárd forintos negatív tőkét a könyvvizsgáló cég mutatta ki.

Az oldalról ajánljuk

  • Külföld
Ötezer gyerek maradt iskola nélkül Horvátországban

A földrengés következtében öt iskola teljesen megrongálódott, további kilencre jelentős felújítás vár. A Katolikus Karitász gyűjtést szervez.

tegnap, 14:50

  • Sport
Bryant, Benedek, Maradona – őket gyászolta a sportvilág idén

Azokra a legendákra emlékezünk, akiktől 2020-ban kellett búcsút vennünk.

2020. december 30., 18:18

  • Sport
Orbán Viktor: Szeretném megérni, hogy Magyarország olimpiát rendez

A miniszterelnök azt is szívesen látná, hogy a futballválogatott ismét vb-döntőt játszik.

2020. december 31., 10:23

  • Külföld
Több halottja is van a keddi horvátországi földrengésnek, egy gyerek is az áldozatok között

Petrinja városközpontja megsemmisült, Zágrábban is összedőltek épületek.

2020. december 29., 13:56

  • Külföld
Ázsiában is terjed a vírus mutációja

Japán és Kína után Vietnámban is felütötte fejét a koronavírus új változata.

2 órája