Mi történhetett? Szavazzanak!

2008.04.01. 11:05

Összegyűjtöttünk 11 lehetséges magyarázatot a rendszerváltás óta sosem volt közjogi helyzet értelmezésére. A mi van már? kérdésre keressük meg együtt a választ. Mi összeírtunk néhány lehetőséget, önök meg szavazzák meg a legvalószínűbbet.

A Gazprom akarta így

Szóltak Gyurcsánynak, hogy tényleg nem lesz irgalmatlanul nagy gáztározó, ha a Déli Áramlat miatt egy kicsit akadékoskodó SZDSZ a kormányban marad. "Da, da" - jelezte Gyurcsány interurbán, hogy érti a feladatot. Tanult Nagy Imre hibájából, és nem akarta, hogy Moszkvában válasszák ki az utódát.

IgenNem

A spekulánsok (és bérenceik) akarták így

A két párt vezetése így akart még jobban meggazdagodni. Esik a tőzsde, nő az alapkamat, valaki ezen biztosan jól keres, főleg ha tudta előre, hogy mi lesz. Hát leszedtek még néhány milliárdot a népről a fiúk.

IgenNem

Az egész SZDSZ akarta így

A kisebbik koalíciós párt történetének legmélyebb válságába süllyedt. Csalás méretes árnya vetül az egész pártvezetésre, BKV-púp nőtt örök főpolgármesterük nyakára, és már az a budapesti tuti 10 százalék is végleg elillanni látszott. Most viszont akkorra időzíthetik a következő választást, amikor nekik tetszik. Ha kisebbségben hagyják kormányozni az MSZP-t, akkor megvizsgálhatják, hogy a kísérlet sikerült-e. Ha a kilépéstől elkezdenek emelkedni a népszerűségi mutatók, akkor megfelelő időben (a stabil öt százalék elérésének napján) megvonhatják a kormánytól a jóindulatot, és a biztos bejutás reményében nekimehetnek egy előrehozott választásnak. Nyerni nem fognak, de most a túlélés a tét. Ha nem mennek fel a mutatók, akkor lehet várni két évet ebben a kint is vagyok, bent is vagyok helyzetben, aztán vagy összejön, vagy nem, a mostaninál rosszabbak úgysem lehetnek az esélyek.

IgenNem

Az MSZP elnöksége akarta így, avagy a Szili Katalin-effektus

Az MSZP akart egy bűnbakot. Gyurcsány is lehetett volna, de nem sikerült megállapodni az utódban. Vagy még nem akarta senki sem vállalni, vagy túl sokan akarták, vagy az SZDSZ-szel nem lehetett megállapodni, ez most mindegy. Viszont a párt ügyes emberei felmérték, hogy egy szakítás után tutira meglenne a mindenkori nyolc ember, akik támogatnák a kormányt, és ezzel biztosítanák a többséget. A kilóra megvevés. Simán rá lehet tolni a hibákat az SZDSZ-re, ezzel vissza lehet szerezni több százalékpontnyi jelenleg otthon maradást ígérő szavazót. A kockázat annyi, hogy a magukat odaígérő SZDSZ-esek nem vakondokokabbak-e az ex-MDF-es vakondokoknál. (A köztársasági elnökválasztás körüli anomáliákra gondolunk, amikor az első fordulóban feltehetően néhányan átszavaztak jobbról Szili Katalinra, majd a mindent eldöntő fordulóban Sólyom Lászlóra szavaztak. Az álátszavazókat hívták akkoriban vakondokoknak.)

IgenNem

Gyurcsány besokallt

"Meg akartok buktatni? Tessék, azt csinálom, amit akartok. Lehet tapsikolni. Leszarom" - gondolta.

IgenNem

Gyurcsány Ferenc akarta így

Gyurcsány Ferenc úgy döntött, hogy kell egy bűnbak, mert titokban a szíve mélyén a háromnegyed frakció egy Karsai József. Megtalálta tehát az új ellenséget, és megfelelő csatornába terelte (kanalizálta!) a dühöt. Haragudjanak az SZDSZ-re, mostanáig ők rontottak el mindent! Amikor végre elmondta az erről szóló szombati igazságbeszédet (ezúttal azt, ami a karsaizálódott tagok szívét nyomta, vö. reformpökhendiség stb.) akkor az SZDSZ nekiment. Hát akkor meg kell védeni őt! - ismerhetik fel a karsaizálódottak. Gyurcsány mostantól pedig mindig rámutathat egy rajta kívül álló mumusra, ha nem állnak jól a mutatók. Hiszen kormányon kívülről sokkal könnyebben lehet zsarolni, mint belülről. Bármi panasz lesz (hülye a kistérségi megbízott, 3,4%-on a párt, a Horn Gábor trágár stb.) lehet mondani, hogy "hát fogják a tökeimet, ezek kamikazék, akár ki is esnek, csak engem szívassanak".

IgenNem

Gyurcsány tovább akar nyújtózkodni, mint ameddig a takarója ér

(Az előző elmélet variációja, csak ebben az MSZP-sek nem naiv rácsodálkozók, hanem sarokba szorított összeesküvők.) Az MSZP-ben elég érettnek tűnt az elhatározás, hogy Gyurcsányt tényleg elküldik. Holnap, vagy a nyáron, vagy legkésőbb egy év múlva. Most viszont úgy néz ki, hogy aki buktatni akarja, az egy mocskos SZDSZ-bérenc.

IgenNem

Így alakult

Senki sem számított arra, hogy idáig fajulnak az események, de az idegek pattanásig feszültek, a döntéshozók erre jutottak, nem kell minden mögött összeesküvéselméletet keresni. Kár beleképzelni a dolgokba nagy titkokat, ilyen a politika, napról napra alakul, mint a szerelem, nincs "soha" meg "örökké", stb.

IgenNem

Isten akarta így

Útjai kifürkészhetetlenek.

IgenNem

Kóka János akarta így

Az elmélet lényegét Gazda Albert már megírta. Kóka János nem akart lemondani a karrierjéről, így gyorsan fontosabb témát adott az SZDSZ-nek elnökké választásának körülményeinél. Váratlanul bekeményített, pártja morgolódóinak élére rohant, a Horn Gábor-i tételmondatot titokban ismételgetők szája lett, az ember, aki 1994 után visszavezeti a pártot a rendszerváltás talajára. Nem pedig a csaló.

IgenNem

Kóka János besokallt

"Meg akartok buktatni? Tessék, mehettek új állást keresni. Élükön a Fodorral. Leszarom" - gondolta.

IgenNem