A Medián majdnem eltalálta

2006.04.23. 22:35
Egyetlen mandátum tévedéssel jósolta meg a választások végeredményét a közvélemény-kutató.

A közvélemény-kutató cégek közül csak a Medián tett közzé mandátumbecslést a két választási forduló között. A kutatók a múlt héten egy 600 fős mintán készített felmérés alapján még arra számítottak, hogy az MSZP 185, a Fidesz 171 képviselőt juttat a parlamentbe, az SZDSZ-nek 19, az MDF-nek 11 helyet jósoltak.

Lélektani hatás

Az utolsó, 1600 fős felmérés alapján készített mandátumbecslésük a kormánypártok még nagyobb győzelmét vetítette előre, köszönhetően a két választás közötti hangulatváltozásnak, a győztes párthoz való csatlakozás lélektani hatásának.

Úgy számoltak, hogy az MSZP 187-193, a Fidesz-KDNP 161-167, az SZDSZ 19-20, az MDF 12 mandátumot szerezhet, ezen belül a legvalószínűbbnek 190 szocialista, 164 fideszes, 19 liberális mandátumot tartottak, emellett a Medián is számított Gyenesei István egyéni kerületi győzelmére.

A vasárnap esti fél tizenegyes adatokat átnézve kiderül, hogy a Medián kis híján eltalálta a várható végeredményt. A szavazatok 98,26 százalékának összeszámlálása után az MSZP-nek 190, a Fidesznek 164, az SZDSZ-nek 20, az MDF-nek 11, Gyenesei Istvánnak pedig egy mandátum jutott. A Medián csak egy mandátum kiosztásánál tévedett.