Medgyessy jogerősen pert nyert a Magyar Nemzet ellen

Másodfokon is pert nyert Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Nemzet című napilap ellen. A Fővárosi Bíróság kedden kihirdetett másodfokú határozatában nyolc napon belül címoldalon történő helyreigazításra kötelezte a lapot egy 1976-os keltezésű állambiztonsági jellegű irat másolatának közlése miatt.
A Magyar Nemzet június 19-i számában közölt, Medgyessy Péternek tulajdonított aláírást is tartalmazó feljegyzés szerint a jelenlegi miniszterelnök 1976-ban egy olyan bizottságot vezetett, amely a Pénzügyminisztériumban, az OTP-nél és az Állami Biztosítónál vizsgálta azt, hogy kik jöhetnek számításba egy esetleges ellenforradalmi megmozdulás vezetőjeként, résztvevőjeként.

A lapszámban egy publicisztika szerzője pedig azt állította Medgyessy Péterről, hogy III/III-as jelentéseket írt.

Hamis látszat

A Fővárosi Bíróság jogerős ítéletében azért kötelezte helyreigazításra a Magyar Nemzetet, mert azt a hamis látszatot keltette, hogy Medgyessy Péter készítette, írta alá a közölt dokumentumot, illetve valótlanul híresztelte, hogy a miniszterelnök III/III-as jelentéseket készített.

A Fővárosi Bíróság a jogerős ítélet szóbeli indoklásában rámutatott: a sajtóperben a napilap nem tudta bizonyítani az irat eredetiségét, illetve az állítás valóságtartalmát.

Hamisítvány

A sajtóper másodfokú tárgyalásán kiderült: a Magyar Nemzetben közölt irat kapcsán a nyáron nyomozás indult okirat-hamisítás gyanújával. Az ősszel megszüntetett eljárásban az ORFK kétséget kizáróan megállapította, hogy az inkriminált iraton szereplő aláírás nem Medgyessy Pétertől származik. A nyomozást meg kellett szüntetni, mert az okirat-hamisítás elkövetőjének kilétét nem lehetett megállapítani.

"A per már akkor eldőlt, amikor kiderült, a Magyar Nemzet nem tudja bemutatni a közölt dokumentum eredetijét" - vélekedett az első fokú tárgyalás után Medgyessy ügyvédje, hozzátéve, hogy az "talán bizony soha nem is volt". A Magyar Nemzet jogi képviselője akkor azt mondta, hogy egy meg nem nevezett ügyvéd hatvanmillió forintért megvételre ajánlotta az irat eredetijét.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25