Lemond az Orbán-bizottság elnöke

2005.07.18. 08:05
Szeptemberben ajánlja fel lemondását az Orbán-család gyarapodását vizsgáló bizottság elnöke. Molnár László szocialista képviselő ezt kész tényként jelentette be a köztelevízióban. A képviselő nyilatkozatában azzal magyarázta a szeptemberi időpontot, hogy szeretné elkerülni, hogy a bizottság jelenlegi fideszes alelnöke vegye át a testület irányítását.
Kész tényként jelentette be szeptemberi lemondását az Orbán-család gyarapodását vizsgáló parlamenti bizottság elnöki tisztéről Molnár László szocialista képviselő a közszolgálati televízió vasárnap esti műsorában.

A bizottsági elnök, mint az A szólás szabadsága című műsorban is elhangzott, pénteken még úgy nyilatkozott az MTI-nek, hogy szeptemberig megfontolja lemondásának felajánlását.

Molnár László a televíziónak adott nyilatkozatában azzal magyarázta a szeptemberi időpontot: szeretné elkerülni, hogy a bizottság jelenlegi fideszes alelnöke vegye át a testület irányítását, szeptemberben már új elnököt választhat az Országgyűlés.

A szocialista politikus megismételte azt a korábbi véleményét, hogy a Fidesz azért melegítette fel 1992-ben történt bírósági ügyét, mert a bizottság "különösen érzékeny" pontokhoz jutott vizsgálatban.

+ 600 millió

"Néhány papír hiányzik ahhoz, hogy bebizonyítsuk, hogy az állami támogatásból való vagyonosodás bizonyított lesz" - mondta. A riporter kérdésére válaszolva közölte, hogy "Orbán Viktor baráti társasága" mintegy 600 millió forinttal nagyobb állami támogatást vett igénybe, mint amiről jelenleg tudunk.

Nem büntetett, de nem is feddhetetlen

Tíz éve eljárás indult az Orbán Viktor vagyongyarapodását vizsgáló bizottság szocialista elnöke ellen, majd a bíróság 250 ezer forintra büntették. Molnár Lászlót nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette miatt, kétrendbeli számviteli fegyelem megsértésének vétsége miatt valamint magánokirat-hamisítás vétsége miatt ítélte el a bíróság. Molnár László jogi szempontból nem számít büntetett előéletűnek, de nem is feddhetetlen.