Pénteken nemzeti gyásznap

Nemzeti gyásznappá nyilvánította a kormány május 17-ét, a móri rablógyilkosság hét áldozata temetésének napját. Az állami intézményeken ezen a napon kitűzik a gyászlobogót és felvonják, majd félárbocra eresztik a nemzeti zászlót.
Borókai Gábor kormányszóvivő a kormányülést követő tájékoztatón bejelentette: a kabinet 2002. május tizenhetedikét gyásznappá nyilvánította. Május kilencedikén Móron a legalapvetőbb közösségi értékek sérültek, a túlélők feladata a tiszteletadás ezért a kormány elrendelte, hogy az állami zászlót ezen a napon katonai tiszteletadással vonják fel, majd eresszék félárbocra és az összes állami intézményre tűzzék ki a fekete zászlót - tette hozzá a kormányszóvivő.

Utoljára 2000. januárjának utolsó napján rendelt el a kormány nemzeti gyásznapot a passaui buszbaleset áldozatainak emlékére. Két évvel ezelőtt szombatra esett a gyásznap és ezen a napon nem nyitottak ki a zenés-táncos szórakózóhelyek, a televíziók levették műsoraikról a szórakoztató programokat. A színházak és az operaház is megváltoztatta eredeti programját.

Százezres bírság a szabályszegőknek

A nemzeti gyásznap elrendelésének szabályait egy tavaly decemberi kormányrendelet rögzíti. E szerint a tanintézményekben a gyásznapon tanóra, vagy külön diákrendezvény keretében méltó módon megemlékezést kell tartani. A nyilvános szórokazóhelyeken pedig a zene- és műsorszolgáltatás - a nemzeti gyászt kihirdető rendeletben - korlátozható. Aki a nemzeti gyászról szóló jogszabályban foglaltakat megszegi, százezer forintra bírságolható.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

2 órája