Pályázaton választják ki a Magyar Rádió elnökét

Pályázatot ír ki a Magyar Rádió Rt. elnöki posztjára a közszolgálati médiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumának elnöksége - a szombati ülésükön meghozott döntésről a testület elnöke tájékoztatta az MTI-t. Kondor Katalin, a Magyar Rádió elnöke a Kossuth Rádió Esti Krónika című műsorában elmondta: nem lepte meg a döntés.

"A pályázati felhívást a kuratórium elnöksége a jövő hét elején teszi közzé két országos közéleti napilapban és a saját honlapján" - közölte Gellért Kis Gábor.

Mint elmondta, először arról szavaztak, hogy - a médiatörvény egyik kitétele alapján - javasolják-e a nagykuratóriumnak: újabb négy évre válassza az intézmény elnökévé a július utolsó napján lejáró mandátumú Kondor Katalint, az indítvány azonban a szükséges hat helyett csak a négy, ellenzéki oldal által delegált tag voksát kapta meg, a koalíció ugyanennyi delegáltjának ellenszavazata mellett.

"Sok kétség nem maradt afelől, hogy alkalmasnak tartjuk-e erre a szerepre vagy sem" - mondta Kondor Katalinról a kormányoldal javaslatára a kuratóriumi elnökségbe jutott tagok álláspontjáról az elnök részletek közlése nélkül, hozzátéve, "komolyan meg sem fordult a fejünkben, hogy meghosszabbítsuk a mandátumát".

Gellért Kis Gábor közlése szerint e szavazást követően döntöttek - immáron egyhangúlag - az új pályázat kiírásáról, amelynek feltételei hasonlóak a másik két közszolgálati médium elnöki posztjára kiírt felhívásokhoz. Az MTI azon kérdésére, hogy tud-e olyan személyről, akinek rádióelnökké jelölése körül konszenzus alakulhat ki a testületben, azt közölte, "többet is akár".

Kondor Katalin a Kossuth rádió Esti Krónika című műsorában elmondta: nem lepte meg a döntés, egyébként nem is tudott róla, hogy szombaton van egy kuratóriumi elnökségi ülés. "Pontosan tudtam az elmúlt esztendők történéseiből, hogy nem létezhet, hogy ez a kuratóriumi elnökség - miután kétharmados többség szükséges - engem jelöljön. De nem is akartam elindulni, mert az ember reménytelen dolgokba ne fogjon bele" - mondta az intézmény elnöke.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25