Csak a tizedét használják
A rádió elnöki hivatala által szignált közlemény egy Állami Számvevőszék által lefolytatott vizsgálatra hivatkozik, amely megállapította: "a Magyar Rádió az MTI szolgáltatásainak 10 százalékára tartana igényt, amit az MTI monopolhelyzete miatt az MR Rt. nem tud érvényesíteni". A közlemény állítása szerint a rádió számára a külföldi hírügynökségek áraival összehasonlítva is kimagaslóan drágák a távirati iroda tudósításai. "Jelenleg egy MTI tudósítás körülbelül 20-30 ezer forintba kerül a Magyar Rádió számára, ugyanakkor a világ nagy vezető hírügynökségeitől (Reuters, AFP, ITAR-TASSZ), ennek töredékéért, 200-300 forintért vásárol tudósításokat az MR." A közlemény szerint az MR szakembereinek az elmúlt években meggyőződésévé vált, hogy az MTI "megsérti a tisztességes piaci magatartás szabályait és ezzel súlyosan veszélyezteti az állampolgárok szabad tájékozódását és azt, hogy a Magyar Rádió tisztességesen gazdálkodjon az adófizetők pénzével".A Magyar Távirati Iroda vezetőjét egyelőre nem sikerült elérnünk.