Rendkívüli ülést tart az Országgyűlés

2001.07.28. 22:34
Az MSZP és az SZDSZ augusztus 7-re rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi. Az ellenzék szeretné, ha ezen az ülésen létrejönne két vizsgálóbizottság. Az testületek Orbán Viktor, az FVM-ben Szabadi Béla terhére rótt visszaélésekkel kapcsolatos felelősségét, illetve az Orbán-bányák állami megrendelésű dolomitszállításainak körülményeit tisztáznák. A grémiumok felállítását ellenzi valamennyi kormánypárt és a MIÉP is.
Rendkívüli parlamenti ülés összehívását kezdeményezi az MSZP és az SZDSZ. A két párt közös közleménye szerint céljuk, hogy a parlament hozza létre az általuk korábban javasolt parlamenti vizsgálóbizottságokat. Ezek Orbán Viktor miniszterelnök, az FVM-ben Szabadi Béla terhére rótt visszaélésekkel kapcsolatos felelősségét, illetve az Orbán-bányák állami megrendelésű dolomitszállításainak körülményeit tisztáznák.

Szabadi Béla
A közlemény emlékeztet arra: az ellenzéki képviselők még a tavaszi ülésszak idején kezdeményezték a vizsgálóbizottságok megalakítását, de a kormánytöbbség - álláspontjuk szerint a házszabályt megsértve - akkor ezt megakadályozta. Szabadi Béla és más személyek őrizetbe vételét, illetve azt követően, hogy a Dunaferr dolomitrendeléseit illetően egymásnak is ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el, és a nagyvállalat új vezetése felülvizsgálta korábbi álláspontját, még inkább indokolt tisztázni, terheli-e politikai felelősség Orbán Viktor miniszterelnököt az FVM-ben történt visszaélésekért, illetve érvényesült-e politikai befolyásolás a Dunaferr és az autópálya-építés közbeszerzéseinél - tartalmazza a közlemény.

Altorjai Anita, a házelnök sajtófőnöke az MTI-nek szombaton azt mondta: Áder János házelnökhöz még nem érkezett hivatalos megkeresés ez ügyben.

Mátrai Márta, a Fidesz frakcióigazgatója a politikai realitásokat mellőző zavarkeltésnek tartja a kezdeményezést. Az MSZP-nek tudnia kellene, ha jól utána nézett volna, hogy a miniszterelnököt az FVM-ben történtekért semmilyen jogi felelősség nem terheli - hangsúlyozta, hozzátéve: a szocialista pártnak akkor lenne erkölcsi alapja ilyen kezdeményezésekhez, ha 1994-98 között legalább ilyen aktívnak mutatkozott volna a vizsgálóbizottságok felállításában.

Szentgyörgyvölgyi Péter kisgazda frakcióvezető szavai szerint a kezdeményezésnek inkább botránykeltés íze van, mint hogy bárminek a tisztázására irányulna. Font Sándor, az MDF frakcióvezető-helyettese úgy fogalmazott: mindenkor tiszteletben tartják a házszabályt, és ha ennek megfelelően összehívják az Országgyűlés rendkívüli ülését, akkor az MDF-es képviselők azon részt vesznek. Csurka István, a MIÉP elnöke az MTI-nek hangsúlyozta: a vizsgálóbizottságok felállítására vonatkozó indítványt akkor tudják komolyan venni vagy tárgyalni róla, ha a szocialista és a szabad demokrata képviselők leadják vagyonnyilatkozatukat, és odaállnak az ezzel foglalkozó testület elé, hiszen erre - mint emlékeztetett - parlamenti határozat is kötelezi őket.

A kormánypártok és a MIÉP elutasítása ellenére a rendkívüli ülést valószínűleg összehívja majd a házelnök, mivel a két kezdeményező parlamenti frakció össze tudja gyűjteni a szükséges 78 aláírást. Az Országgyűlés házszabálya szerint a rendkívüli ülést a képviselők egyötödének írásbeli kérelme alapján össze kell hívni. A kérelemben az összehívás indokát, továbbá a javasolt időpontot és napirendet meg kell jelölni. Az Országgyűlés elnökének lehetőleg a javasolt, de legkésőbb az azt követő nyolc napon belüli időpontra kell az ülést összehívnia.