MSZP-n belüli hatalomváltásról beszél az alelnök

2006.08.03. 13:57
A szocialista párt országos vezetői nagyobb beleszólást akarnak a helyi ügyekbe. Új szabályokat is akarnak, hogy új tagok beléptetésével ne kerüljön ki a kontroll alól egyetlen szervezet sem.

Az MSZP jelenleg "nem feltétlenül hatékony, bár eredményes", mondta az MTV reggeli műsorában Juhász Ferenc ügyvezető pártelnök. A párt változásokra készül, és ősszel határozatokat hoznak az operatív működés javítására.

Régen más volt

Juhász Ferenc azt mondja, nem akarnak tömegpártot, céljuk egy jól működő néppárt. "Régen az volt a szabály, hogy a frissen belépett párttagok csak két év után léphettek vezető pozíciókba", és Juhász szerint ezt ismét érdemes lenne megfontolni, hogy ne történhessen meg az, ami előfordult egyes helyi szervezetekben, ahová nagy számban léptek be új tagok, és a helyi többséget megszerezve "saját" vezetőket választottak.

Az elmúlt években több olyan esetről is írt az Index, amelyekben tömegesen, olykor fiktív tagok beléptetésével változtatták meg egy-egy helyi pártszervezetben az erőviszonyokat. A legemlékezetesebb történet a Vas megyei papírtag-borány, amelynek végén az országos elnökség feloszlatta a megyei szervezetet, majd erős kontroll alatt újjáalakíttatta.

Nagyobb kontroll

#alt#

A szocialista politikus pénteken hangsúlyozta, hogy jelenleg a helyi szervezetek nagy önállósággal alakítják ki álláspontjukat, az országos vezető szervek nehezen tudnak beleszólni a helyi döntésekbe. Az alelnök szerint a regionális és az országos testületeknek nagyobb mozgástér kell.

Az MSZP vezető politikusa elmondta, hogy a párt legfontosabb feladata most az önkormányzati választásokra való felkészülés, "a józan érdek" is az ellen szól, hogy ezzel párhuzamosan most személyi döntésekkel is foglalkozzanak. A tisztújítás a tavaszi, második kongresszusra marad, amelyen nagy valószínűséggel Gyuurcsány Ferencet választják meg Hiller István pártelnök utódául.

Juhász Ferenc elfogadta azt a véleményt, hogy a Gyurcsány-csomag kétségtelenül a párt jelentős népszerűségvesztéséhez vezetett, de szerinte a következő két hónapban az emberek megértik, hogy a szükséges megszorítások 2007-2008-ra már fellendüléshez vezetnek. "Látni fogják, hogy mikor mi jön", milyen lépések következnek, ezért a politikus reméli, hogy megértik és vállalják ezt a politikát. Juhász Ferenc jónak látja pártja esélyeit az önkormányzati választásokra.