Gép-Gyurcsány után személyes érdeklődés

2005.08.30. 11:36
A vezetékes telefonok mellett 800 ezer nyilvános hívószámú mobilon is bejelentkezik a miniszterelnök és az MSZP elnöke, hogy gépi üzenettel népszerűsítse a kormány 100 lépés programját. Az MSZP direkt markentingesei személyesen is visszahívják azt, aki jó válaszgombot nyom meg.

Az MSZP a nyár közepén telefonos kampányba kezdett. Az Index információi szerint a párt a vezetékes telefont használók mellett azt a nyolcszázezer mobilost is felhívja, akinek nem titkos a hívószáma. A legálisan megszerezhető telefonszámokat egy, az MSZP által megbízott cég hívja végig, az üzenet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Hiller István pártelnök hangján szólal meg. Az Indexnek nyilatkozó szakértők szerint a telefonos direkt marketingre szakosodott cégek napi több tízezer hívást is kezdeményezhetnek.

Kapcsolat

A gépi üzenetben a két politikus a 100 lépés programjáról beszél. Többek között azzal érvelnek, hogy a megvalósításhoz szükség van a felhívott állampolgár segítségére is, hogy "a program valóban ne tévessze szem elől a valóságot". A szöveg elhangzása után a hívott fél reagálhat a megkeresésére - már ha végighallgatja az üzenetet -: gombnyomással válaszolhat a feltett kérdésre.

Úgy tudjuk, azok közül, akik pozitív visszajelzést pötyögtek be, többeket személyesen is megkerestek az MSZP megbízottai. A callcenteresek többek között arról érdeklődtek, hogy a felhívott hajlandó-e később is kapcsolatban maradni a párttal, és megadja-e postacímét is a szocialistáknak, hogy a párt a küldhessen nekik nyomtatott anyagokat is.

A török miniszterelnök személyesen jelentkezik
A török miniszterelnök úgy is igyekszik tájékozódni a közhangulatról, hogy személyesen, előzetes bejelentés nélkül felhív telefonon egyszerű állampolgárokat. A Milliyet című lap szerint Recep Tayyip Erdogan naponta három embernek telefonál, és elbeszélget velük ügyes-bajos dolgaikról. A miniszterelnök környezetéből származó értesülés szerint Erdogannak nem kis problémát okoz, hogy meggyőzze a polgárokat a hívás valódiságáról, vagyis arról, hogy tényleg a miniszterelnökkel beszélnek. Sokan azt hiszik ugyanis, hogy valaki viccel velük. "Nem a kormányfő hív bennünket. Nem a bolondját járatja ön velünk?" - mondta nemrég az egyik "célszemély".