További Belföld cikkek
-
Eltűnnek a felhők, akár 20 fokot is mérhetünk
- Izgalmas, világító fényspirál jelent meg az égbolton
- Fegyházbüntetést kapott egy férfi, aki kiskorúakat zaklatott gerincbántalmaik kezelésekor
- Áprilistól felfüggeszti a Kolozsvár–Budapest járatát az Aeroexpress Regional
- Emberölés és öngyilkosság történhetett Battonyán
![]() |
Kiss Péter |
Megköszönték a munkáját
Az MSZP úgy mondott igent a kormányfő távozására, hogy az még hivatalosan be sem nyújtotta lemondását. A párt vezető testülete Medgyessynek az SZDSZ-hez címzett ultimátumszerű bejelentésére reagálva megköszönte a kormányfő eddigi tevékenységét. A párt döntése szerint a parlament szeptember 6-án konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal dönthet az új miniszterelnökről.
Kovács László az elnökségi ülést követő sajtótájékoztatóján jelentette be az elnökség egyhangú szavazással megszületett döntését. Kovács szerint a párt vezetése sajnálattal, ugyanakkor megértéssel vette tudomásul, hogy Medgyessy Péter az SZDSZ-szel kialakult koalíciós vita miatt nem kívánja folytatni miniszterelnöki pályáját. Az MSZP elnöke megköszönte Medgyessynek kétéves tevékenységét.
Koalíciós egyeztetés lesz
Kovács bejelentette, hogy a szocialista elnökség döntött Medgyessy utódjáról is. Az új miniszterelnök-jelölt nevét azonban egyelőre nem hozzák nyilvánosságra, mert a hétvégén koalíciós egyeztetésen tárgyalnak majd személyéről. A parlament elnökét augusztus 26-ig mindenképpen tájékoztatják a kormányfőről szóló végleges döntésről. A koalíciós egyeztetésen tárgyalnak majd arról is, hogy szükséges-e változtatni a kormányprogramon, vagy az új kormány változatlan formában próbálja megvalósítani a kitűzött programot. Az elnökség öt tagja szabadság miatt nem vett részt az ülésen, de Kovács László elmondása szerint valamennyiüket tájékoztatták a döntésről.Öten vitatták
![]() |
|
Információink szerint lehetséges jelöltként korábban felmerült még Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, és Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetője is, ám ők értesüléseink szerint nem szívesen vállalnák a miniszterelnökséget.
Gyurcsány jelöltsége is napirenden
![]() |
|
"Aki most miniszterelnök lesz, az fog Orbán Viktorral szemben ülni a 2006-os miniszterelnökök közötti tévévitán" - érvelnek Gyurcsány támogatói. Szerintük Kiss Péternek a párt egyes testületein belül nagyobb támogatottsága lehet, Gyurcsány azonban világos és egyértelmű gazdaságpolitikai koncepcióval rendelkezik, többek szerint pont ez lehet a legnyomósabb érv mellette, ugyanis - mint fogalmaztak - nem csak miniszterelnöki és koalíciós, hanem egy költségvetési válság is van a láthatáron.
Többen azt várják, hogy a jövő hétre összehívják az MSZP rendkívüli kongresszusát, ugyanis a párt alapszabálya szerint a miniszterelnök-jelöltről az elnökség és választmánya alapján ennek a fórumnak kell döntenie.
|