Az MSZP sem egységes a kettős állampolgárság kérdésében

2004.11.18. 13:37
A december 5-i népszavazáson az MSZP arra bíztatja a választókat, hogy menjenek el, és szavazzanak nemmel a kórházprivatizációra és a kettős állampolgárságra. Ugyanakkor a párt erős emberei közül is többen kétlik, hogy a pát helyes stratégiát folytat, és arra intik a pártot, inkább ne hangoztassák a "két nem" álláspontját.
Az Index információi szerint a párt elnökségében és a frakcióban is állandó viták vannak a kormány és a pártvezetés kettős állampolgárságra mondott kategorikus nemje miatt.

Szili Katalin házelnök a két nemmel kapcsolatban az Indexnek azt nyilatkozta, hogy furcsálja "az igen és a nem éles tagozódását", szerinte ugyanis árnyaltabb a kép. Később egy közleményt is elküldött az Indexnek ennek alátámasztására. Mint írja, "bízik a népszavazás érvényességében és eredményességében". Szili Katalin úgy véli, hogy a "nem" hangsúlyozásával szemben, az a fontos, "hogy a többség akarata határozza meg az itthoni és a határon túli magyarság viszonyát az anyaországhoz". A sikeres népszavazás egyébként segíthetne abban, hogy olyan törvény szülessen, amely egyetértésre talál Magyarországon és határainkon túl is. Ez erősítené a magyarság összetartozásának érzését a Kárpát-medencében."

"Támogasd vagy halgass!"
Hiller István még pártelnökjelöltként többször hangot adott azon nézetének, hogy a párton belül kell tartani a vitákat. A Zöld Pardonban egy rendezvényen úgy fogalmazott, hogy az MSZP akkor lesz sikeres, ha nyelvezete érthető és politikusai fegyelmezettek lesznek. "Elegem van a kibeszélésből" - mondta, hozzátéve, hogy a döntések végrehajtásában is összetartás kell. Áll mindenféle vita elé, de ha egy döntés megszületett, akkor "támogasd, vagy hallgass".
Úgy tudjuk, hogy Újhelyi István alelnök és Szekeres Imre elnökhelyettes is vitába szállt az elnökség többségi álláspontjával, de ahogyan Vadai Ágnes elnökségi tag az Indexnek fogalmazott, ez egy demokratikus párt, a viták után viszont szavazás volt, majd az elnökség felsorakozott a többség álláspontja mögé. Szekeres titkárságán keresztül azt üzente az Indexnek, hogy csak december 5-e után nyilatkozik, Újhelyi István pedig napok óta elérhetetlen.

„Legyünk halkabbak a nemmel”

Információink szerint Horn Gyula volt miniszterelnök is szóvá tette a pártvezetésnek, hogy "legyenek halkabbak a nemmel", mert az elutasítás hangoztatása mozgósíthatja az igennel szavazókat, másrészt a baloldalra haragíthatja a határon túli magyarokat.

A népszavazásra készülve a párt elnöksége úgy döntött, hogy kampányukban a választók érzelmeire hatnak. Medgyessy Péter, a nyáron lemondott miniszterelnök ezzel kapcsolatban saját politikai oldalát sem kímélve arra hívta fel a figyelmet, hogy a népszavazásról szóló vitából hiányzik a racionalitás, csak "csak felelőtlen, egymás melletti elbeszélést lát", amiért őszintén fel van háborodva. Ezért szerdán a Klubrádióban kijelentette, hogy el sem megy szavazni.

„Nem örültünk, többen aggódunk, mindent megtettünk” – fogalmazott az egyik MSZP-s képviselő, azzal kapcsolatban, hogy sikertelenül próbálták meggyőzni a pártvezetést a "nem-kampány" ellenében. Az Index által megkérdezett ellenzők felidézték, hogy Hiller István és az MSZP hivatalosan az ügyre igent mondanak, a népszavazáson feltett rossz kérdésre viszont nemmel felelnek. Az MSZP-ben viszot van egy másképpen gondolkodó tábor, amely szerint az ügyre igent kell mondani, a népszavazáson pedig meg kellene hagyni az embereknek, hogy maguk döntsenek.

Így működik a politika

Wiener György képviselő az Indexnek azzal magyarázta az MSZP-frakció - többek számára - kényszerű, de egységes felsorakozását az elnökség kategórikus két nemje mögé, hogy Hiller István csak a végső álláspont kialakulásáig engedi a pártban a vitát, onnantól viszont "nem beszélhet ki senki a pártból". "Így működik a politika" - tette hozzá.

Külhoni útlevél és Szülőföld Alap

Vadai Ágnes, az MSZP elnökségének tagja a két nem híve. Vadai egy felmérés eredményeit osztotta meg az Index-szel, amely szerint a megkérdezettek 60 százaléka igennel fog szavazni a népszavazáson. Vadai ugyanakkor abban bízik, hogy a párt által javasolt Szülőföld Alap és a külhoni magyar útlevél a megoldás a külhoni magyarsággal kapcsolatos problémákra, de hozzátette, ha a többség igennel szavaz december 5-én, értelmetlenné válik ötletük, a külhoni magyar útlevél terve.