MSZP: Minek nevezzelek

2003.03.11. 16:45
A Magyar Szocialista Párt március végén tartja tisztújító kongresszusát. A pártvezetők úgy vélik: az MSZP holdudvarában több civil szervezetre van szükség, egyesek nem tartják elképzelhetetlennek a névváltozást, míg néhányan úgy gondolják: bővíteni kell a taglétszámot. Egyben nincs vita: a vezetők úgy vélik, hogy az MSZP-ben nincs gyökere a Fidesz-típusú kommunikációnak, vagyis a jól csengő, hosszú ideig emlékezetes szlogenek, mondatok kimondásának, ezért a párt vezető politikusainak meg kell tanulniuk a megfelelő kommunikációt.
Az MSZP társadalmi kapcsolatainak bővítését, baloldali civil szervezetek alkotta holdudvarának kiépítését tartják az egyik legfontosabb tennivalónak a párt működésének átalakítása terén a szocialisták vezető politikusai. Az MSZP március végi tisztújító kongresszusa előtt az MTI által megkérdezett pártvezetők többsége szerint az MSZP esetében hiány van az európai szociáldemokrata pártokat körülvevő civil szervezetekből.

Lendvai a kongresszusról
Kovács Lászlót elnök-, Szili Katalint elnökhelyettes-jelöltként hallgatja meg az MSZP vezető tisztségviselőit a március végi kongresszus jelölőbizottsága, amely keddi ülésén úgy döntött, tizenöt fős elnökség megválasztását javasolja a párt legfelsőbb fórumának. Lendvai Ildikó alelnök, a jelölőbizottság elnöke az MTI-nek elmondta, hogy a testület egy hét múlva nyolc alelnökjelöltet, negyven elnökségi tagságra jelölt személyt és négy választmányielnök-jelöltet hallgat meg. Ugyancsak egy hét múlva hallgatja meg a bizottság az etikai és egyeztető bizottság, valamint a központi pénzügyi ellenőrző bizottság két-két elnökjelöltjét.
Lendvai Ildikó közlése szerint a pénztárnoki tisztségre egy jelölés érkezett. A jelölőbizottság elnöke kitért arra, hogy a testület tizenöt fős elnökség megválasztását javasolja a kongresszusnak. Az MSZP-ben érvényben lévő, úgynevezett ifjúsági és női kvótáknak megfelelően az elnökségnek legalább három-három, harmincöt éven aluli, valamint nő tagja lesz.

Sokan vagy kevesen

Egyesek úgy vélik, az MSZP társadalmi kapcsolatainak bővítéséhez "az indirekt politizálás teljes eszköztárát fel kell használni", nyitottabban, hatékonyabban kell politizálni. "Ha nyitottabbak vagyunk, az emberek is jobban vállalják a pártot" - fogalmazott az MSZP egyik, miniszteri tisztséget is betöltő politikusa. A szocialisták vezetői közül többen úgy látják: ahhoz, hogy pártjuk ezt meg tudja valósítani, nem szükséges a tagság növelése, mások szerint viszont bővíteni kell a taglétszámot.

"A párt ereje nem azon múlik, hogy hány tagja van" - mondta az MSZP egyik prominens személyisége. Ezzel ellentétben a párt baloldali tömörülés platformjának több tanácskozásán az hangzott el, hogy a szocialista párt taglétszámát növelve baloldali néppárttá kell alakítani az MSZP-t.

A múlt hét folyamán a baloldali tömörülés és a szociáldemokrata platform közös nyilatkozatot fogadott el, amelyben leszögezik: az MSZP akkor válhat valódi baloldali néppárttá, ha jelentősen növeli tagságát. Más vélemények szerint az MSZP már most is gyűjtőpárt, "az ideológiai spektrumot tekintve baloldali néppárt".

Minek nevezzelek

Eltérő vélemények fogalmazódtak meg a párt nevének megváltoztatásáról is. Kovács László pártelnök egy decemberi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az MSZP nevének megváltoztatásáról csak pártvita után, a tagság véleményének figyelembevételével lehet dönteni. Egyesek szerint nem a párt neve a fontos, hanem a hatékony működés, és az új szerkezeti-szervezeti formák kiépítése. Ugyanakkor olyan vélemény is van, mely szerint "a névváltoztatás egyértelművé tenné, hogy ez a párt nem a szocialista rendszer pártja, hanem a szocialista-szociáldemokrata mozgalomé".

Fajsúlyos emberek

Az MSZP felső vezetésének és elnökségének összetételét is eltérően képzelik el a szocialisták politikusai. Abban egyetértés van, hogy az elnökségnek úgy kell felállnia, hogy ne veszítse el politikai súlyát, ezért "fajsúlyos emberekből" kell összetevődnie. Az MTI által megszólaltatott szocialista vezetők mindegyike hangsúlyozta: az elnökség összetétele akkor alakulna ideálisan, ha tagjainak fele kormányzati, másik fele önkormányzati vezetőkből vagy fiatal politikusokból állna.

Emellett volt, aki azt hangsúlyozta, hogy az MSZP-ben nincs gyökere a Fidesz-típusú kommunikációnak, vagyis a jól csengő, hosszú ideig emlékezetes szlogenek, mondatok kimondásának, ezért a párt vezető politikusainak meg kell tanulniuk a megfelelő kommunikációt.