Sportriporter lehet az MTV elnöke?

2003.03.14. 07:56
Gyulai István, a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség főtitkára, volt sportriporter lehet a pártok kompromisszumos jelöltje a Magyar Televízió elnöki posztjára. Gyulait még nem keresték meg hivatalosan, ám jelezte, hajlandó lenne elgondolkodni az ajánlaton.
A köztévé kuratóriuma Mendreczky Károly tavaly júliusi lemondása óta próbál vezetőt választani az MTV élére, sikertelenül. Legutóbb a pártdelegáltak közösen nemhogy elnököt, még jelöltet sem tudtak megnevezni a tisztségre. Gyulai személyéről a Népszabadság értesülése szerint már folytattak informális egyeztetést, megválasztását egyik oldal sem ellenzi.

Hajlandó elgondolkodni

- Hivatalosan még nem kerestek meg, vállalnám-e az MTV-elnöki posztot, informálisan azonban igen: azt szerették volna megtudni, mit szólnék ahhoz, ha megkeresnének - nyilatkozta Gyulai István a napilapnak. - Azt mondtam, hajlandó vagyok elgondolkodni az ajánlaton, pedig egyértelmű, hogy két szerelem között kell választanom. Harminc évig tévéztem, vezettem a Telesportot, s immár több mint egy évtizede vagyok a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség főtitkára.

Arra a kérdésre, hogy "képben van-e" tévéügyben, azt válaszolta: "Naponta látom a közszolgálati televízió Híradóját, olvasom az újságokat, böngészem az internetet, arról nem is beszélve, hogy a lányom szerkesztő az MTV-ben. Ez például egy érv, ami miatt vissza kellene utasítanom a felkérést."

A harmadik pályázat most van folyamatban, a kiírást azonban várhatóan visszavonják. Elnököt legkorábban április végén, május elején választhatnak a köztévében.