Az MTV pert indít az ORTT ellen

A Magyar Televízió Rt. (MTV) peres eljárást kezdeményez az ORTT Panaszbizottságának eljárási gyakorlata miatt, mert álláspontja szerint a médiahatóság súlyos erkölcsi károkat okozott a közszolgálati intézménynek. A per alapja az az ORTT-állásfoglalás, amely szerint a február 17-ei A Hét című műsor megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét.
Az Országos Sajtószolgálathoz (OS) eljuttatott közlemény szerint az MTV Rt. azt követően fogalmazta meg álláspontját, hogy az ORTT Panaszbizottsága hétfőn nyilvánosságra hozta az MTV 2002. február 17-én sugárzott "A HÉT" című műsorával kapcsolatban megfogalmazott véleményét.

Az ORTT szerint kiegyensúlyozatlan volt A Hét

Az ORTT eljáró tanácsa állampolgári bejelentés alapján vizsgálta meg az MTV 2002. február 17-én sugárzott "A Hét" című műsorszámát. Az eljáró tanács véleménye szerint a fenti műsorszám súlyosan megsértette a kiegyensúlyozott tájékoztatás követelményét akkor, amikor a kormánypártot és a vele kapcsolatos eseményeket feltűnő módon pozitívan, míg az ellenzéki MSZP-ről szóló kampányhíreket kizárólag negatív kommentárokkal értékelve mutatta be.

Az MTV ugyanakkor tartalmi szempontból megalapozatlannak és tárgyi tévedésen alapulónak tartja a panaszbizottság úgynevezett "véleményét". Az MTV szerint ezt az álláspontot támasztja alá az, hogy a műsorban semmiféle szerkesztőségi kommentár nem hangzott el.

Az MSZP-sek nem kívántak nyilatkozni a műsornak

A televízió minden érintett számára biztosította a személyes megszólalás lehetőségét, mellyel - az OS közleménye szerint - az MSZP politikusai írásbeli megkeresés ellenére sem kívántak élni. Az MTV szerint a panaszbizottság véleményét eljárási szempontból jogszabálysértő módon alakította ki.

A közszolgálati televízió kifejtette: a hatályos médiatörvény, valamint az annak felhatalmazása alapján megalkotott - a panaszbizottság működéséről szóló - ügyrend rendelkezései a fenti ügyben nem tették lehetővé a panaszbizottság részére a véleményalkotást. Jelezték azt is, hogy az MTV álláspontját a panaszbizottság egyik tagjának különvéleménye is alátámasztja.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

4 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19