Új pályázat az MTV elnöki posztjára

2003.03.27. 19:45
Bár magas színvonalúak voltak az MTV elnöki posztjára beadott pályázatok, a köztévé kuratóriumi elnöksége két nap alatt sem tudott különbséget tenni a pályamunkák között, ezért új pályázatot ír ki.
Az MTV Közalapítvány Kuratóriumának új elnöksége nem tudott kétharmados többséggel elnökjelöltet állítani az Rt. vezető posztjára, ezért új pályázat kiírásáról döntött csütörtöki ülésén. A testület a tanácskozást követően az MTI-hez eljuttatott közleményében utal arra, hogy a keddi elnökségi ülésen bontották fel a beérkezett elnöki pályázatokat.

Kilenc pályázatból hat

A kiírásra kilencen jelentkeztek. Három pályázat nem felelt meg a formai követelményeknek, így hat érvényes dokumentációt értékelt az elnökség. A testület megállapította, hogy a pályázók többsége magas színvonalú, a kiírásnak megfelelő pályamunkát adott be.

Idő hiányában

"Azonban a döntéshez rendelkezésre álló idő rövidsége miatt a testület nem tudott olyan különbséget tenni a pályázatok között, amellyel bármelyiket kiemelhette volna" - írják. Hozzáteszik: ezért az elnökség új pályázat kiírásáról döntött a rádiózásról és televíziózásról szóló törvény 61. paragrafus (6) bekezdése alapján.

Változatlan szöveg

Az elnökség - külön határozatban - arról is döntött, hogy a pályázat szövege változatlan marad, a kiírás március 29-én, szombaton jelenik meg négy országos napilapban. Abban az esetben, ha a most elbírált résztvevők az új felhívás alapján újra indulnak, pályaművüket kiegészíthetik, de a 75.000 forintos pályázati díjat nem kell ismét megfizetniük - tartalmazza a közlemény.