Az MTV hírigazgatója lehet a tévéelnök

2003.04.30. 10:30
Az MTV menedzsmentjének két tagja is pályázott a tévéelnöki posztra: a Népszava úgy tudja, hogy a pályázók között van Ragáts Imre, a köztévé ügyvezető alelnöke, illetve Rudi Zoltán hírigazgató is. A lap szerint Rudi esélyes a posztra, de újra pályázott Friderikusz Sándor, Baló György, Szenes Andrea és megméretteti magát Ladvánszky György a médiahatóság szocialista delegáltja is.
Egyelőre hivatalosan azt sem lehet tudni, kik pályáztak az egy éve betöltetlen tévéelnöki posztra. Az MTV kuratóriumi elnöksége hamarosan felbontja a pályázatokat. Az MTI hétfői híradása szerint húszan aspirálnak a tisztségre. A Népszava szerdai híradása szerint a jelentkezők között megtalálhatóak a korábbi pályázók közül többen, de inkább az új jelölteknek van esélye. Közülük is elsősorban a köztévé ügyvezetőjének Ragáts Imrének, illetve Rudi Zoltán hírigazgatónak. A Népszava szerint az MSZP és az MDF tévékurátorai jelenleg ideálisabbnak tartanák Rudi Zoltán kinevezését, mert mellette több érv szól.

Újra pályázott a tévéelnökségre Szenes Andrea, az MTV menesztett, majd bírósági döntés alapján pozíciójába visszahelyezett alelnöke. Ugyancsak beadta pályaművét újra Baló György kulturális igazgató, de újrázik Friderikusz Sándor is. A Népszava szerint az ő esélyeit az gyengíti leginkább, hogy két hete indult új műsora a Friderikusz - A szólás szabadsága nem hozta a várt nézettséget. Pályázik az elnöki posztra Ladvánszky György, a médiahatóság szocialista delegáltja is, akinek az ORTT elnöki kinevezését a köztársasági elnök akadályozta meg. Az elképzelések szerint május végére dőlhet el, ki vezesse a jövőben a köztévét.