Az MTV felbontotta a Wermer-cég felbonthatatlan szerződését

Az MTV "közös megegyezéssel" felbontotta a megállapodás szerint formailag felbonthatatlan szerződést Wermer András reklámértékesítő cégével. Az In Média Kft.-t még Szabó László Zsolt, a köztévé korábbi elnöke bízta meg a munkával. A később kiírt közbeszerzési pályázat eredménytelensége miatt a cég szerződése egy új pályázat elbírálásáig maradhatott volna érvényben. A köztévé vezetéséből származó információk szerint a Wermer-cég kiemelkedően magas haszonkulccsal dolgozott, cég vezetője szerint viszont az üzleti életben megszokott 10 százalék illette az In Médiát.
Az Index úgy tudja, hogy a napokban megszűnt a Magyar Televízió és a köztévé korábbi elnöke által megbízott In Média Kft. megállapodása.

Köztévé titkosító záradékkal

Szabó László Zsolt 2001-ben vonta be Wermer András, a volt miniszterelnök tanácsadójának érdekeltségi körébe tartozó cégét a közszolgálati televízió reklámidejének értékesítésébe. A köztévével fennálló szerződés - amelyet a kuratórium nem fogadott el - azután is fennmaradt, hogy az idén márciusban kiírt közbeszerzési pályázatot Mendreczky Károly, a nemrégiben távozott elnök júliusban eredménytelennek nyilvánította.

A pályázat két résztvevője, az adMaster-ARBO vállalatcsoport magyarországi érdekeltsége, az adMaster Kft. és az In Média. Az MTV sajtóirodájából származó információk szerint a létrejött szerződés záradéka értelmében az Rt. és az In Média Kft. megállapodásának részletei ma sem hozhatók nyilvánosságra. Az In Média ügyvezetője szerint viszont a velük kötött megállapodás nem biztosított különleges elbánást, csupán a tévénél megszokott üzleti titoktartási kötelezettségi kitétel szerel a dokumentumban.

A felbonthatatlan felbontása

Az MTV ügyvezető alelnöke, Ragáts Imre a tévé sajtóosztályán keresztül megerősítette, hogy a szerződést felbontották. Csorba Mária szóvivő szerint a szerződés formailag felbonthatatlan volt, de a tárgyalások során "az In Média olyan helyzetbe került, amely lehetővé tette, hogy közös megegyezéssel felbontsák azt". Az Index információ szerint a szerződésbontás hátterében az áll, hogy a korábbi feltételek az In Média magas jutaléka miatt tarthatatlanul hátrányos helyzetbe hozták a tévét.

Csortos-Szabó Sándor, az In Média ügyvezető igazgatója szerint viszont a szerződés nem betonozta be cégét, a megbízás eleve a közbeszerzési pályázat elbírálásáig szólt. Hangsúlyozta, hogy az In Média nem kapott szokatlanul magas részesedést a bevételből, a cég 10 százalékért dolgozott. Csortos-Szabó elmondta: önkéntes lelépésük abban keresendő, hogy a politikai támadások miatt a vállalkozás egyre nehezebben mozgott a piacon. Hozzátette: a vádaskodóknak pedig bizonyítékot kellene felmutatniuk.

Zsugorodó reklámszelet

Az In Media 2001 júniusától értékesítette a készpénzes reklámidőt. A titokban megkötött megállapodás meglepetésként hatott, hiszen az ügyvezetőnek márciusban kinevezett Mendreczky Károlynak a néhány hónappal korábban írt 2001 első féléves üzleti tervében még az szerepelt, hogy a tévé házon belül oldja meg a reklámidő értékesítését, annál is inkább, mert köztévé nézőaránya 8-10 százalék körüli volt, reklámpiaci részesedése annak csupán 2-3 százalék, és folyamatosan csökkent. Csortos-Szabó egyébként vitatja a volt tévéelnök által összállított bevétel-kimutatás korrektéségét is. Mint mondta, 2002-ben az olimpia és a foci EB időszakát is beleértve havai bevételi csúcsot produkált az In Média. Az intézmény vezetőinek parlementi bizottsági meghallgatásán júniusban egyébként Keller László az In Média-ügy kapcsán 1 milliárd forintot meghaladó üzletről beszélt.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

11 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Kultúr
Másodszor is jelölték Donald Trumpot a 2021-es Nobel-békedíjra

Egy svéd parlamenti képviselő szerint a szerb-koszovói gazdasági megállapodásért is megkaphatná.

szeptember 12., 06:37