A kormányfő titkára számláz az MTV-nek

2003.10.15. 15:43
Az Index információi szerint az MTV végkielégítéssel elbocsátott, majd a kormányváltás után visszafoglalkoztatott munkatársairól tett fel írásbeli választ igénylő kérdést a Fidesz képviselője a pénzügyminiszternek. Szalai Annamária szerint többek között a koordinációs főszerkesztői poszt várományosa, Hortobágyi Éva sem fizette vissza a három éve felvett többmilliós összeget. Hortobágyinak, aki jelenleg elnöki tanácsadó az MTV-nél, Medgyessy Péter titkára számláz tévés tevékenységéért.
A miniszterelnök titkára számláz a Magyar Televíziónak édesanyja helyett. Az Index információi szerint az MTV kinevezés előtt álló főkoordinátora, Hortobágyi Éva a kormányfő mellett dolgozó fiának cégén keresztül kapja tévés fizetését.

Viszafizették-e

Hortobágyi Éva nem jós
Hét éve alapította a cikkben említett céget Hortobágyi Éva, aki az Indexnek elmondta, hogy az akkor egyetemista fia jegyezte a vállalkozást, ám 3,5 éve a lánya vette át a cégjegyzést, a fia viszont továbbra is a családi vállalkozásban maradt. "Még tavaly nyáron sem tudtam, hogy a fiam Medgyessy titkára lesz, nem vagyok jós" - mondta. A tévével való kapcsolatáról annyit mondott: kicsi a valószínűsége, hogy aláírja a belsős szerződést, az MTV vele akarta először a visszafizetési kötelezettséget rögzíteni - tette hozzá.
A jelenleg elnöki tanácsadóként tevékenykedő Hortobágyiról a múlt héten derült ki, hogy az új koordinációs főszerkesztői poszt várományosa. Korábban pedig a stratégiai igazgatói szék esélyeseként jött szóba, ám azt végül Kósa Somogyi György kapta. A tanácsadásért járó közel félmilliós nettó összeget Komássy Ákos bt.-je számolja el.

Az Index információi szerint a Fidesz képviselője, Szalai Annamária az MTV elnökéhez és a pénzminiszterhez fordult Hortobágyi Éva "visszafoglalkoztatásával" kapcsolatban. Szalai szerint ugyanis a köztévétől a 2000-ben bruttó 7 milliós végkielégítéssel távozó műsorvezető-szerkesztő nem fizette vissza az összeget, jóllehet tavaly már ismét az MTV kötelékében dolgozott tanácsadói munkakörben. A Fidesz médiapolitikusa írásbeli választ igénylő kérdést intézett László Csabához, amelyben azt firtatta, hogy a végkielégítést felvevő egykori tévések közül az elmúlt időszakban hányan kerültek vissza az MTV alkalmazottai közé, és ők visszafizették-e bánatpénzüket a tárca számlájára.

A héten kinevezik

Hortobágyihoz hasonlóan három éve szakadt meg Kósa Somogyi György MTV-s munkaviszonya is. A Kiss Péter kancelláriaminiszter bizalmasaként ismert tévés 2000-ben bruttó 15,6 milliós végkielégítést kapott. Kósa Somogyi Györgyöt várhatóan a héten nevezik ki a már említett stratégiai igazgatói posztra. A leendő igazgató a tavasszal sokáig a köztévé legesélyesebb elnöki aspiránsa volt, az SZDSZ ellenállása miatt azonban egyetlen fordulóban sem tudott elegendő szavazatot szerezni, így végül Ragáts Imre kapta az MTV vezetőjének megbízatását. Hortobágyi Éva egyelőre elérhetetlennek bizonyult, az MTV-ben az Indexnek visszahívást ígértek.

A költségvetési bizottság most tárgyal az MTV hatmilliárdos költségvetési támogatásáról. Egyelőre annyi bizonyos, hogy a támogatást az MSZP támogatja.