Sem Baló, sem Friderikusz nem döntött az újrázásról

Az MTV elnökválasztásának első és második helyezettje sem döntötte még el, hogy harmadszor is megméretteti-e magát. A köztévé kuratóriumának elnöksége január végén írja ki az új pályázatot, miután a múlt héten a tizennyolc aspiráns közül egyetlenegy sem kapta meg a testület kétharmados támogatását. Friderikusz Sándor közleményében jelezte: szakértők segítségét veszi igénybe annak érdekében, hogy büntetőjogi következményei legyenek az ellenzék "direkt érvénytelen" szavazásának.
Friderikusz Sándor szerint a fideszes és az MDF-es tévékurátoroknak le kell mondaniuk, sőt havi 600 ezer forintos jövedelmüket vissza kell fizetniük a költségvetésnek.

Impotencia nem akadály

Az MTV kuratóriumi elnöksége a megismételt és újra sikertelen elnökválasztás után legközelebb január 31-ig írja ki az új pályázatot. Ebben a körben azonban már új összetételű testület dönt majd, hiszen mandátuma februárban lejár. A testület működését egyébként nem befolyásolja, hogy képtelen megválasztani az MTV elnökét. Az elnökség feloszlatása a szabályozás szerint csupán akkor kötelező, ha a pályázatot nem tudja kiírni. Baló György -, aki szeptemberben az elnökség tagjaitól még megkapta a kétharmados támogatottságot, most azonban pályázata már nem kerülhetett a nagykuratórium elé, mert a szükséges hat helyett csupán öten szavaztak mellette - az Index kérdésére úgy nyilatkozott: csak az új pályázat feltételeinek ismeretében dönti el, újra jelölteti-e magát.

Macskajancsik, pártkatonák

A szeptemberhez hasonlóan ismét második helyet szerzett Friderikusz Sándor viszont szankciókat szeretne a több sikertelen választást maga mögött tudó kuratóriummal szemben. A showman közleményében leszögezi, "Azt nem tudom, hogy indulok-e a következő tévéelnök-választáson, de azzal, hogy a Fidesz és az MDF kuratóriumi képviselője direkt érvénytelen szavazatot adott le, kinyilvánította, hogy ők nem akarnak tévéelnököt és nekik az a jó, ha minél rosszabb. Ez tűrhetetlen."

Friderikusz szerint a testület ellenzéki tagjai "havi, személyenként 600 ezer forintért verik szét a törvényes rendet. Ennek a három fideszes és egy MDF-es kurátornak le kell mondania, sőt az utóbbi, minimum 7 havi fizetésüket és költségtérítésüket is vissza kell szolgáltatni, hiszen ez nem teljesítmény, amiért egy fillér is járhatna. Nem hagyhatjuk, hogy macskajancsik pártkatonaként viselkedve tönkretegyék demokratikus vívmányainkat. Szakértőimmel büntetőjogi következményeken is gondolkodunk. És nem arról van szó, hogy savanyú a szőlő, hanem magamat is felelősnek érzem azért, hogy a helyzetet ne engedjük át a destrukciónak."

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19