Nyilvánossá tennék a sztárműsorvezetők fizetését

Törvényjavaslat készül a Magyar Televízió adatainak, így a sztárműsorvezetők fizetésének nyilvánosságáról. A Népszabadság információi szerint a köztévé kuratóriumának keddi ülésén is napirendre kerül, hogy milyen költségekkel járt a csőd közelében lévő MTV megújítása. A kereskedelmi tévék sztárjaival megerősített Híradót 70 ezerrel nézték többen a múlt héten.
Hamarosan a parlament elé kerül az a törvényjavaslat, amelynek révén a nyilvánosság is megismerheti, hogy mennyit keresnek az MTV munkatársai, értesült a Népszabadság.

Keller: Ne legyen titok!

A megújuló hírműsorok vezetésére szerződtetett kereskedelmi tévések javadalmazása meghaladja az 1,2 millió forintos elnöki fizetést. A pontos összeget üzleti titokra hivatkozva az MTV nem hozza nyilvánosságra. Sajtóértesülések szerint Pálffy István 2,4 millió forintot, D. Tóth Kriszta és Simon András egyaránt 1,8 millió forintot kap a köztévétől.

A készülő törvényjavaslatról Keller László, a Miniszterelnöki Hivatal közpénzek felhasználását ellenőrző államtitkára nyilatkozott a hét végén, aki maga sem ért egyet azzal, hogy a fizetések mértékét titokként kezelik.

Rudi Zoltán, az MTV hírigazgatója szerint azonban a fizetések nyilvánosságra hozatala nemcsak az üzleti titkot, hanem a személyiségi jogokat is sértené, ha ahhoz nem járulnak hozzá a tévével szerződésben állók.

70 ezerrel többen nézték a Híradót

A sztárgázsiért átcsábított műsorvezetőktől az MTV-ben azt remélik, hogy visszahódítják a nézőket a köztévéhez. A Népszabadság úgy tudja, hogy a Pálffy-D. Tóth-féle fél nyolcas Híradót átlagosan 70 ezerrel nézték többen múlt hétfő és vasárnap között, mint az azt megelőző héten. Az AGB Hungary adatai szerint 950 ezerről egymillió-húszezerre nőtt az MTV fő hírműsorának tábora.

Az új arculat tehát egyelőre nem járt látványos nézőszám-emelkedéssel, viszont a szeptemberi adatokkal összehasonlítva már sikeresnek tekinthető a köztévé Híradója. A műsor nézettsége ugyanis két hónap alatt kevés híján megduplázódott; a mostani egymillióval szemben szeptember első hetében még csak 577 ezren tájékozódtak a fél nyolcas Híradóból.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

6 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19